Sport

Kucsera: Egy életen át szégyellni fogom magam

MTI

Létrehozva: 2015.08.06.

Tisztában van azzal, hogy mekkora károkat okozott a kajak-kenu sportágnak, és egy életen át szégyellni fogja magát Kucsera Gábor, akinek pozitív lett a július közepén elvégzett drogtesztje.

A kajakos csütörtöki közleményében jelezte: évek óta nem ért el jelentős eredményt sportolóként, és ha nem tudott volna nyerni a szolnoki második válogatón, minden bizonnyal az is versenyzői karrierje végét jelentette volna. 
    

"A pályafutásom szempontjából tehát rendkívül fontos volt a jó szereplés, és ezt a terhet képtelen voltam elviselni. Lazítani akartam, és a legrosszabb utat választottam. Tisztában vagyok azzal, hogy mekkora károkat okoztam a kajak-kenu sportágnak, egy életen át szégyellni fogom magam. Megbántottam a családomat is, tőlük is elnézést kérek!" - fogalmazott Kucsera, akit várhatóan eltiltanak.
    

A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) szerdán jelentette be, hogy az eddig rendelkezésre álló információk szerint a korábbi világ- és Európa-bajnok kokaint fogyaszthatott.
    

A 32 esztendős Kucsera a két hét múlva kezdődő milánói olimpiai kvalifikációs vb-n K-1 1000 méteren indult volna. Válogatottbeli kerettagságát azonnali hatállyal megszüntették. 
    

Csabai Edvin, a szövetség szakmai igazgatója csütörtök reggel az M1 Aktuális csatornának elmondta, hogy Storcz Botond szövetségi vezetőedző várhatóan még ma dönt arról, hogy ki indul Kucsera helyett a világbajnokságon.
    

Május elején két másik kajakos, Csipes Tamara és Dombvári Bence bukott meg kokainfogyasztás miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146203_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713616813
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147153_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kocsis Máté tiszta vizet öntött a pohárba Magyar Péter kijelentésével kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713616813
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713616813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713616813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713616813
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja