Napfény, tengerpart, mediterrán ízek és nyári forróság – igazi álomnyaralásban volt része Tóth Andinak, aki az elmúlt héten a görög Zakintosz szigetén vakációzott. Andiék baráti társaságukkal, busszal indultak Görögországba, ahol nem csak a napsugarak, hanem végre a víz is jó barátja lett a lánynak.
– A vakító napsütésben mindenki vastagon kente magát magas faktorszámú naptejjel, én imádom a napot, és végre csokibarnára sültem! A barnaság mellett a nyaralás fontos eredménye, hogy végre megtanultam úszni, így többé már nem lesz probléma, ha elindulunk hajókázni – nevetett Andi, akinek örök élményt jelentett a teknősles és a rákevés is, de természetesen a Petivel kettesben töltött időnek örült a legjobban.
– A nyaralás alatt ünnepeltük a „félévfordulónkat”. Aznap kicsit leszakadtunk a többiektől, és bekóboroltuk az egész szigetet. Béreltünk egy quadot, és igazán különleges tájakra kalandoztunk. A legromantikusabb az volt, amikor Petivel együtt néztük a gyönyörű naplementét – áradozott Andi, aki az élménydús nyaralás után már le is költözött Szegedre, ugyanis hamarosan bemutatják A nyomorultak című darabot, amelyben jelentős szerepet kapott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.