Aktuális

Bedarálta a kutya lábát a mozgólépcső

Balajti Péter

Létrehozva: 2015.08.05.

Könnyeivel küzd még mindig Nagy Bettina, pedig egy nap is eltelt már azóta, hogy hétfőn tanúja volt egy kutyus mozgólépcső-balesetének a budapesti Kálvin térnél.

– Egyszerre szálltam le a Jack Russell terrieres párral a hármas metróról. Hirtelen rossz előérzetem támadt. Úgy éreztem, talán figyelmeztetnem kéne a lányt, hogy ölbe vigye fel a kedvencét, vagy az álló lépcsősort használja. Alig értem a kijárati üvegajtóhoz, amikor meghallottam azt a szörnyű hangot, s azonnal tudtam, mi történt – meséli a Borsnak az állatbarát, aki igyekezett segíteni a bajba jutott kutyuson.

Miközben a gazda csapkodta a vészleállítót és hámjánál fogva próbálta kiszabadítani az ebet, a szerkezet egyre csak húzta befelé annak mellső lábát.

– BKK-sok és a pillanatok alatt kiérkező katasztrófavédelem embe­rei rohantak a helyszínre, miközben én az Újpesti Állatmentők számát tárcsáztam, akik a Lehel úti Állatkórházat ajánlották rajtam keresztül a felelősnek – idézi fel a történteket Bettina, aki később aggódva érdeklődött az állat állapota után.

Horrorba csaphat át

Dr. Hargitay András kisállatgyógyász szakállatorvos praxisa során nem egy mozgólépcső-baleset sérültjével találkozott már:

– A könnyebb sérüléstől az egy-két lábujj elvesztéséig terjed a skála. Igaz, egyszer találkoztam egy olyan hosszú szőrű kutyussal, akit keresztben kapott el a mozgólépcső, és gyakorlatilag élve megnyúzta a szerencsétlen állatot – idézi fel a szörnyűséget.  

– Kiderült, többórás műtéten esett át az eb, újra talpra fog állni, ám három lábujj és egy talppárna nélkül. Azt is elmondták, hogy csak hozzájuk hetente futnak be ilyen típusú sérülésekkel, így el lehet képzelni, hány baleset történik az állattartó felelőtlensége miatt – sóhajtja Bettina, aki úgy döntött, ha zokon is veszik, mostantól minden esetben szól majd a mozgólépcső felé igyekvő kutyásoknak, hogy megelőzze az esetleges bajt.

– Ahogy egy szülő sem várja el a gyermekétől, hogy magától tudja, nagyot kell lépnie a mozgólépcső végén, ezért segít neki, úgy egy gazdi se gondolja, hogy a kutyája ösztönösen átugorja a veszélyes szakaszt! – mondta Bettina.

A BKV-nál elmondták: utazási feltételeik között megtalálható, hogy kutya csak felemelve szállítható. Súlyosabb testű kutyával az állomáson a tartalékban lévő, álló mozgólépcsőt kell igénybe venni. Ehhez a személyzet nyújt segítséget.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085641_auto_resized.png
origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695013
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092191_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - ilyenkor hol vagytok baloldali harcos amazonok? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695013
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten