Sport

Sousa csapata leverte a Barcát

Vtr

Létrehozva: 2015.08.04.

Amióta elhagyta a Videotont, Paulo Sousa sikert sikerre halmoz. A portugál edző jelenlegi csapata, a Fiorentina felkészülési meccsen a BL-címvédő Barcelonát verte.

A portugál edző mindent megtett annak érdekében, hogy ne lopja be magát a magyarok szívébe. Lefejelt újság­írót, elfogultsággal vádolt bírókat, kritizálta az MLSZ-t (amely többször meg is büntette), s nem fogott kezet Egervári Sándor akkori szövetségi kapitánnyal. Nehéz természete sokak ellenszenvét kiváltotta, s – részben emiatt – magyar kollégái megkérdőjelezték szakmai hozzáértését is.

– Nálam a magyar bajnokság a Szentírással egyenlő, ott mindig a legjobb összeállításban kellene játszani. A közönséget ki kell szolgálni, aki kijön a stadionba, nem a rotációra kíváncsi – háborgott például Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke.

Mások a túlzottan defenzív felfogását kritizálták, és felrótták neki, hogy bezzeg Mezey György-gyel összejött a bajnoki cím, vele nem.

Mármost Sousa ma egy olyan csapatot treníroz, amely legutóbb negyedik lett Európa egyik legerősebb bajnokságában, s az eddigi meccsei azt sejtetik: a Fiorentinánál megint profi munkát végez. Székesfehérvárról Tel-Avivba igazolt, bajnok lett, akárcsak egy évvel később Svájcban, a Basellal ráadásul megelőzte a BL-csoportkörben a Liverpoolt.

Firenzében a PSG elleni 2-4-gyel nyitott, aztán övéi 0-0 után büntetőkkel verték a Benficát, majd jött az igazán nagy durranás: Bernardeschi két pompás góljával
2-1 a legutóbbi idényben triplázó Barca ellen! Noha nem játszott Dani Alves, Neymar és Messi, az eredmény akkor is dicséretes. Nem beszélve arról, hogy a gárda játéka gyors, célra törő, masszív volt.
Innen kiutáltuk, holott a szakmai hozzáértése megkérdőjelezhetetlen. Ahogy a „mellékelt ábra” mutatja. 

Karrierje számokban

Paulo Sousa mérlege menedzserként

Pont/meccs: 1,79

Teljesítmény százalékban

Győzelem: 51,6 Döntetlen: 24,4 Vereség: 24

Preferált formáció: 4-2-3-1­­­

Eredményei

Videoton 2011 júniusától 2013 januárjáig
88 52 17 19 140-63 59,1%

Maccabi Tel-Aviv 2013 júniusától 2014 májusáig
49 31 10 8 91-45 63,3%

Basel 2014 júniusától 2015 júniusáig
50 32 7 11 112-60 64%  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított