Sport

Janics: Luca még nagyon sokra viszi

T. R.

Létrehozva: 2015.08.04.

Homonnai Luca nevét akkor ismertük meg, amikor Janics Natasával kivívta 200 m párosban a vb-indulás jogát. A 16 éves kajakos számára ez csak a kezdet...

Luca és Nati nemcsak azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egyiküknek zöld, a másiknak rózsaszín haja van, hanem azzal is, hogy egy hajóban ülnek. Natasa az első válogatón Kovács Katival párosban nem ért el eredményt, Nati abbahagyta az evezést futam közben, Lucát pedig még nem ismerték a felnőtt mezőnyben. Ám mindketten olyanok, hogy a legnagyobb kudarcok után is talpra állnak, nem csoda, hogy a párosuk szárnyal.

– Mindketten a Győr színeiben versenyzünk. Luca a második válogató előtt egy héttel jött le Maty-érre edzeni, egyedül, ezért meghívtam edzeni. A férjem, Andro ajánlotta, hogy próbáljuk ki a párost, mert mindketten robbanékonyak vagyunk, és hamar kiderült, hogy van bennünk fantázia – meséli Douchev-Janics Natasa. – Luca maximalista, mindig vidám, a családja támogató, amit a fejébe vesz, azt véghez is viszi, nem várja, hogy más oldja meg helyette a gondjait. Nagyon sokra fogja még vinni a kajakban.

Luca 16 és fél éves, Nati pont kétszer ennyi, de remekül kijönnek egymással a parton is, együtt járnak vásárolni, moziba. A kissé őrült hajfestést is együtt találták ki, egymásnak festették be – szeretik megszínesíteni a hétköznapokat.

– Két éve értem el egy olimpiai reménységek versenyén az első nemzetközi sikeremet, nyerni tudtam, az eddigi legnagyobb eredményem a válogató utáni korosztályos vb-n megszerzett egyes aranyérem 200 méteren – mondja Luca. – Sokat számított, hogy Natival edzek, hiszen ő egy példakép, nem csak mentálisan, de technikailag is sokat léptem előre ebben a pár hétben, amióta együtt dolgozunk.

Arra a kérdésre, hogy a vb-n mire lehetnek jók, nem tud válaszolni, arra pedig, hogy hány idény van a párosukban így felel:

– Nati, mit válaszoljak?
– Az idő eldönti – jön a felelet a háttérből Natitól, de a nevetés hangerejéből arra lehet következtetni, hogy sok szép közös élmény és eredmény vár még rájuk együtt.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja