Aktuális

Anyja ölelésébe is belehalhat Patrik

Balajti Péter

Létrehozva: 2015.08.04.

Annyi pofont kapott az élettől Blázsik Ildikó és a héten tizedik születésnapját ünneplő kisfia, a nyitott hátgerinccel és agykamratágulattal született Patrik, amennyivel szemben egy edzett férfiember is nehezen maradna talpon.

Az elmúlt esztendőkben átvészeltünk egy mélyvénás trombózist, egy lábszár- és két combcsonttörést is, de csak évek múlva derült ki, Patrik olyan súlyos csontritkulással küzd, hogy az alsó végtagjai szúnyoghálónak hatnak a röntgenképen. Legszívesebben magamhoz szorítottam volna, hogy akár a széltől is megóvjam, miközben tudtam, nem tehetem, mert akár egyetlen öleléssel összeroppanthatom az üvegcsontjait – mondja az anyuka, akinek fia további vizsgálatai sem hoztak nyugalmat.

A kitűnő tanuló Patriknál súlyos agyi fejlődési rendellenességet, fekélyt és bármikor szétrobbanó lépcisztát is megállapítottak, így folyamatosan steril szobákat kell biztosítani a magántanuló fiúnak, akihez csak fertőtlenítés után, szájmaszkkal és cipő nélkül léphetnek az egyre fogyó számú látogatók.

– A fiamat nem csak az elmaradó barátok aggasztják, de egyre inkább félti kettőnket is. Havi hetvenötezerből próbálunk kijönni, s hiába fertőtlenítek a fiam miatt fáradhatatlanul, a könnyített bútorok és a steril környezet fenntartása viszi a pénzt. Én viszont egyre kevésbé vagyok képes őt fuvarozni Csongrádról Szegedre – sóhajtja az édesanya a könnyeit nyelve, miközben hálát ad minden egyes, fiával közösen megélt napért.

Keserves helyzetben

Mint azt korábban megírtuk, az édesanya hitte, javíthat a nyitott hátgerinccel és agykamratágulattal született fia életkörülményein, ha műhibapert indít a rossz diagnosztika miatt, amit a bíróság elismert ugyan, ám kimondta, nem hibázott az orvos, így még ő fizethetett. Majd egy alapítvány tett úgy, segítő kezet nyújt, ám az egymillió forintnál is nagyobb adományból alig kétszázhúszezret utaltak csak át, a többit számlákkal igazolva saját költségeikként számolták el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486311
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142700_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486311
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486311
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze