Aktuális

Lányai májából csináltak neki egy újat

MTI

Létrehozva: 2015.08.03.

Két lánya májának egy-egy darabjából alkottak új májat egy makaói férfi számára a hongkongi Queen Mary kórházban hétfőn. A világon az első ilyen műtét sikeres volt – számolt be a South China Morning Post című lap.

Az 59 éves Cseng Cse-ming hepatitis B betegségben, fertőző májgyulladásban szenvedett, és a kóma utolsó szakaszában volt, amikor a család és az orvosok az egyidejű operációk mellett döntöttek. A műtét elmaradása, illetve sikertelensége egyértelműen a páciens halálát okozta volna.

A korábban biztonsági őrként dolgozó férfinek három lánya van, közülük a 23 és a 22 éveset találták a legalkalmasabb donornak vérük típusának egyezősége miatt. Májuk azonban egyenként túlságosan kicsinek bizonyult, ezért úgy döntöttek, hogy a legfiatalabb gyerek májának kétharmada mellé a másik gyerek májának egyharmadát társítják, utóbbi enyhe májzsírosodása miatt.

Az orvosok a máj bal és jobb felének egyesítése után végezték el a beültetést, amivel 55 perc alatt végeztek. Ezzel jelentős időt takarítottak meg, csökkentették a kockázatot, és elősegítették a gyorsabb felépülést.

Lo Csung-mau, a sebészek egyike elmondta: csak azért döntöttek e bonyolult és több ember életét, egészségét veszélyeztető megoldás mellett, mert nem volt más választásuk, nem állt rendelkezésükre időben a szükséges szerv, miközben életet kellett megmenteni. Úgy fogalmazott, tisztában vannak a kettős májátültetés etikai problémájával, és kijelentette, ha lett volna módjuk más megoldásra, nem vontak volna be egészséges embereket.

A neves hongkongi kórházban 1991 óta 1182 májátültetést végeztek el, s mindössze 44 százalékban tudták elhunyt donor szervét felhasználni. A helyzet messze nem ideális, az akut májelégtelenségben szenvedő betegek 90 százaléka meghal, mielőtt megfelelő, beültethető májhoz juthatna. A szakemberek még mindig arra panaszkodnak, hogy alig vannak, akik haláluk után engedélyeznék szerveik eltávolítását orvosi célra, mert az ázsiai emberekben élő hagyományos nézet szerint az emberi testet lehetőleg teljes egészében, hiánytalanul kell végső nyugalomba helyezni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144387_auto_resized.jpg
origo.hu

Baleset az M7-esen, óriási a dugó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536413
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot