Aktuális

Hevesi tragédia: temessék máshová a gyilkos apát!

Munkatársunktól

Létrehozva: 2015.08.03.

Nem bocsátanak meg a hevesiek a gyerekeivel végző apának, L. Krisztiánnak. A temetés után többen is azt mondták: nyugodjon más város temetőjében a gyilkos!

Nem csitulnak az indulatok a hevesi gyermekgyilkosság után. Mint a Bors megírta: L. Krisztián felakasztotta nála láthatáson lévő 6 és 12 éves fiait, Ricsit és Pistikét. A gyilkosság után magával is végzett, a holttesteket egy rokon találta meg. Azóta a gyermekeket és az apát is eltemették, ugyanazon a na­pon, múlt pénteken, de más településen. Míg a gyermekek pélyi temetésén hatalmas tö­meg vett részt, addig az édesapa hevesi búcsúztatóján kevesen voltak. A település nem bocsát meg az apának.

– Itt temették el, de nem érdemelte meg – háborog a férfi egyik ismerőse. – A kicsiknek a legszebb szertartás járt, egy ilyen apa azonban nem érdemelt ilyen végtisztességet. Nem ér­demli meg, hogy itt nyugodjon, ha rajtam múlt volna, akkor a temető mellé kétszáz méterrel temetik – mondja egy helybéli.

– A gyermekgyilkosságnál nincsen szörnyűbb. Ha egy férfi végezni akar magával, legyen férfi, tegye meg, de a tulajdon gyermekeit ne rántsa magával! – szögezi le haragosan. Hozzáteszi: úgy tudja, a temetésen nem vett részt a gyermekek gyászoló édesanyja, Krisztián felesége, P. Kitti.

– A kicsik temetésén rengetegen voltak, érthető. Az apáén már jóval kevesebben, nagyjából a negyede. Még mindig sokkolja az emberek nagy részét, ami történt – mondja a sírkertben egy idős asszony.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573310
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573310
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól