Sport

Doppinggal nyerte aranyérmeit az atléta?

Bors

Létrehozva: 2015.08.03.

Az augusztus 22-én rajtoló pekingi atlétikai vb előtt a Sunday Times közzétette az IAAF 2001–2012 közötti vérdoppingtesztekkel kapcsolatos kimutatását. Több mint gyanús…

Két, a doppingellenes harcban magának nevet szerzett tudós, Robin Parisotto és Michael Ashended a német ARD-nek nyilatkozva megjegyezte, valóban igaznak tűnik öt tény, a Nemzetközi Doppingellenes Szövetség (WADA) is tud az ügyekről. Kérdés, hogy a kínai világbajnokság előtt megkezdődik-e a tetemrehívás, azaz az IAAF (Nemzetközi Atlétikai Szövetség) hivatalos bejelentésekkel él-e?

Amit a Sunday Times című lap kiszivárogtatott:

– A vizsgált tizenkétezer között összesen ötezer topatlétát vizsgáltak, közülük nyolcszáz(!) teszteredménye meg nem engedett szerek használatára utal az utóbbi tizenegy év világversenyein.
– A 2001 és 2012 közötti olimpiai és vb-érmesek egyharmada alighanem tilos teljesítményfokozóhoz nyúlt.
– Bármennyire is tagadják, cáfolják: a brit olimpiai bajnok hosszútávfutó, Mo Farah vérdopping-mintájában is leltek gyanús összetevőt, bár hivatalosan nem vádolták meg a klasszist.
– A 2012-es londoni nyári olimpián tíz érmet szerzett atléta valószínűleg doppingolt.
– Minden jel arra utal, hogy a szóban forgó időszakban a legnagyobb számban orosz és kenyai versenyzők éltek valamilyen doppingszerrel. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713621312
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147011_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tapintható a feszültség a sajtóban – Putyin megtudta, kinek a fegyvere végezte ki az emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713621312
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144504_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713621312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713621312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713621312
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja