Sport

Arany Lady: két perc alatt 14 milliót kaszált Hosszú

jk

Létrehozva: 2015.08.03.

Hosszú sírt a 200 vegyesen aratott győzelme után. Kazanyban 2:06.12 perces új világcsúccsal nyert. Ezzel 50 ezer dollárt, azaz 14 millió forintot kasszírozott.

Hosszú Katinka a kazanyi úszó vb-n már vasárnap 200 méter vegyesen az előfutamban, majd az elődöntőben is Európa-csúcsot úszott, és a legjobb idővel jutott a vb-döntőbe. Az Iron Lady becenevű úszó levezetésként 100 méter háton is bejutott az elő­dön­tőbe, de a 200 döntő miatt visszalépett.

– Egyedüliként én úsztam 59 másodperc alatt a mezőnyben, s ez jó előjel a 200 hát előtt. Ez nem afféle bemelegítés volt 200 vegyes előtt, egyszerűen jól éreztem magam a medencében, de nem akarom kockáztatni a vegyest – nyilatkozta Hosszú.

A szurkolók nyilván sajnálják, hogy visszalépett, mert alighanem háton is nyert volna egy érmet, de a két finálé rajta között mindössze 40 perc volt, okos döntés volt visszalépni, hiszen Katka szenzációs ússzással, a világcsúcsot megjavítva, egy testhosszal gyôzött. Sikere után elsírta magát, annyira örült, hogy három ezreddel átadta a múltnak a régi rekordot.

Cseh László az 50 méter pillangón majd’ 30 évesen sem vallott szégyent, holtversenyben a harmadik helyen zárt.
– Ez csak egy kis kirándulás volt ezen a távon, de a bronzérem erőt adhat a száz és a kétszáz méterhez – nyilatkozta Cseh Laci.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713560711
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145412_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Aggódnak a britek: vietnámi prostituáltak érkeznek Magyarországon át Nagy-Britanniába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713560711
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713560711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713560711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja