Aktuális

Erre élveznek a nők a monitor előtt

Bors

Létrehozva: 2015.08.02.

Tabunak számít, egy felmérésből mégis kiderült, hogy a nők egyáltalán nem olyan szégyellősek, ha pornóról van szó. Nézze meg ön is, mire élveznek a legtöbben.

A viktoránius korban a nőktől annyit vártak el, hogy csendben türjék és elviseljék a házassággal együtt járó testiséget, arról, hogy esetleg élvezzék is, még csak beszélni sem lehetett. Elfogadott tény volt, hogy a vágy a férfiak természetéből ered, a női gyönyörről viszont hallani sem akartak, hiszen hova is vezetett volna az. A viktoriánusok szerint a társadalmi rend megbomlásához, többek közt.

Ma viszont már nem varrja össze a nemiséget említő könyvek lapjat, és hideg vizes fürdőre sem kényszerítenek senkit, aki maszturbál. A viktoriánusok szemérmességük ellenére is felismerték az orgazmus jótékony hatásait, és ezzel próbálták kezelni a női hisztériát.

Ehhez ma már nem kell orvosi közreműködés, a nők is tökéletesen képesek levezetni felgyülemlett szexuális energiáikat a maszturbáció során, amihez néha egy kis inspirációt is használnak. A nők agya ugyan másképpen reagál a vizuális ingerekre, mint a férfiaké, de így is rengetegen néznek ilyen tartalmat. A legnagyobb internetes pornó megosztó oldal, a Pornhub idén is készített egy felmérést, amiből kiderülnek a nők pornó nézési szokásai. Lássuk.

1. A leggyakrabban keresett kifejezések, a leszbikus, a hármas és a spriccelés. 2014-hez képest pedig többen keresnek a rajzfilm, fekete és ollózás kifejezésekre is a nők közül.

2. Nem vetik meg a hírességekről készült felvételeket sem, sőt egyre többen kattintanak a valódi celeb szexvideókra.

3. Celebek közül messze viszi a pálmát Kim Kardashian, de mögötte sorakozik egy másik reality sztár is, Farrah Abraham, aki azzal vált ismertté, hogy tizenhét évesen teherbe esett és szerepelt egy várandós tinikről szóló sorozatban.

 

 

4. Vannak persze férfi kedvencek is, James Deen és Bruce Venture a két nyerő színész, akikre talán nem meglepő módon, lényegesen több nő keres, mint férfi.

 

 

Steve and I are like the same person. He is headed to the gym and I'm drinking in my underwear

A photo posted by James Deen (@therealjamesdeen) on

 

5. A férfiaknál jóval több nő keresi az orális szexet ábrázoló képsorokat is, itt a kedvenc kereső kifejezések közt szerepelt a férfi puncit fal és a srác puncit nyal.

6. Kategriákat tekintve a legnépszerűbbek a leszbikus, a meleg pornó (férfi) és a nagy farok.
A női pornó fogyasztók nagy aránya, azaz 64%-a 18 és 34 év közötti korú nők közül kerül ki, 36%-uk 18 és 24, míg a fennmaradó 28%-uk 25 és 34 év közötti.

7. Világszerte így az átlagos pornónéző nő 34, míg a férfi 36 éves.

8. És végül, ki gondolta volna, de a nők hosszabb ideig néznek egy videót, mint a férfiak. Amíg egy átlagos nő 10 perc és tíz másodpercig időzik egy felvételen, a férfiak 9 perc, huszonkét másodperc után váltanak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668619
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711668619
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668619
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tolvai Reni lufikkal jelentette be, özönlenek a jókívánságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei