Aktuális

Szexhiány miatt tett borzalmas dolgot kisbabájával Zsolt

B. B.

Létrehozva: 2015.07.31.

Zavarta gyermeke sírása, ezért dühében eltörte a héthetes Amira lábát B. Zsolt. A daruszentmiklósi férfi ismerősei szerint hetek óta agresszív volt.

Pici kis gombóc, csöpp kislány, hogyan lehetett azt a gyermeket bántani! – kiáltanak fel a helyiek közül többen is Daruszentmiklóson, miután kiderült: a 29 éves apa, B. Zsolt, olyan súlyosan bántalmazta héthetes kislányát, Amira Tündét, hogy a kicsi lába eltört. A férfit zavarta a bébi sírása:

– Tünde nem dolgozott, egész nap körbejárkált, és mindenkitől kért: hol pénzt, hol ételt. Volt, hogy én is adtam neki, mert tudtam, hogy kismama, csak nem maradhat éhen – meséli a helyi Panni néni.

Egy másik közeli lakótól a verés után is koldultak:

– Becsöngetett, hogy adjak nekik egy ezrest, mert a kislányuknak eltört a lába. Úgy állították be, hogy baleset. Fogalmam sem volt, hogy az apa bántotta – ingatja a fejét döbbenten egy férfi. 

– Májusban érkeztek, és az volt az első, hogy Tünde becsöngetett, segítsek, mert a nővérének már egyszer adtam babaholmikat. Mondta, hogy napok óta nem evett, így vettem neki ételt, babaágyat, pelenkákat, mindent, ami ahhoz kellett, hogy hazahozhassák a kicsit – mondja szomorúan egy helybeli asszony.

Tünde azonban egyre többet követelt:

– Napjában többször is megjelent, hogy mit főztem, adjak enni, a fiam vágja le a füvet a kertjükben. Amirát is én hoztam haza a kórházból, mert az anyja pénteken kijött, de a kicsit két napra még otthagyta, felé sem nézett. Azt hittem, ha megveszem a tápszert, pelenkát, akkor ellátja majd Amirát, a kezdeti hanyagság után belejön az anyaságba – magyarázza.

Keservesen csalódott: Tünde nem volt hajlandó felvenni a gyereket, éjjel sem kelt fel hozzá, nem kezelte, amikor mérges pók csípte meg. Napközben pedig a faluban koldult, vagy pedig a közeli ház két fiú lakójával nevetgélt, újszülött lányát az egyre agresszívabb Zsoltra hagyta:

– Zsolt bezárkózott, és a filmjeit nézte. Tünde egy nap átjött, és azt mondta: Zsolt egyre idegesebb, mert a szülés után nem tudnak szexuális életet élni. Pedig Tünde azt mondta, amikor Amira kéthetes volt, hogy Zsolt akar egy másik babát is. Úgy tudjuk, a gyerekbántalmazások másfél hete kezdődtek – mondja az asszony.

A pár a faluban gyógyszert is próbált koldulni, többen azt sejtették: a kicsit akarják elhallgattatni vele, mert az apja nem bírta a sírást, vélhetően a gyermek ezúttal filmnézés közben zavarhatta meg. A férfit őrizetbe vették, de Tünde ellen is nyomozás indult.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659912
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659912
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei