Celeb

Elöl és hátul is szépítik Groovehouse Judy-t – fotók

Fái

Létrehozva: 2015.08.02.

Kis turpisságra is szüksége volt a mozgás mellett az énekesnőnek ahhoz, hogy visszaszerezze és megtartsa bomba formáját, hiszen már nem húszéves.

Kislánya, Maja születése után maradt rajta súlyfelesleg, amit folya­ma­tosan próbált eltüntetni sok sporttal, diétával. Kemény munkával végül sikerült is neki. Mi több, tartja az álomsúlyát, pedig nem különösebben figyel az egészséges étkezésre.

– Hajlamos vagyok összevissza enni, oda sem figyelek – vallja be vidáman Judy. – Szerencsés vagyok, ha egy pici fel is jön, egyenletesen eloszlik rajtam. És van két kezelés, a „csodafegyvereim”, amik mindig segítenek abban, hogy ne tudjak újból elhízni. A Hal a tortán egyik forgatásán árulta el Balázs Klári Judynak, hogy melyik szalonba jár szépülni, és az énekesnő azonnal le is csapott rá.

– Hetente egyszer megyek abba az esztétikai központba – árulja el. – Az ultrahangos kezelés a kedvencem, mert zsírbontással elpusztítja a zsírsejteket. Műtét nélkül, mégis véglegesen. Mindig is szép, feszes volt a bőröm, a cellulitiszt, a na­rancsbőrt hírből sem ismertem, de mivel már a negyvenet töltöm, erre is oda kell figyelnem. A speciális kombinált rádiófrekvenciás kezelés pulzáló vákuum­mal, gördülőhengeres masszázzsal és infravörös fénnyel is feszesíti a bőrt, fokozza az anyagcserét, a vérkeringést, ami hatásos a cellulitiszre. Így még mindig marha jó bőr vagyok – neveti el magát.

– Van, aki megérzi, de nekem nem fáj, inkább olyan, mint egy masszázs. Bevallom, gyakran el is alszom közben. De a sportot sosem hagyom abba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711667114
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082249_auto_resized.jpg
vg.hu

Hivatalos: új gyárat épít a Rheinmetall német hadiipari óriás Magyarországon – már le is teszik az alapkövet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711667114
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711667114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079951_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...