Celeb

Egyre zűrösebb Pártos Csilla gázolási ügye

Bors

Létrehozva: 2015.07.31.

Hihetetlen, de még mindig nincs felelőse Pártos Csilla balesetének. Két biciklis sérült meg akkor, s még senki sem kárpótolta, és jó darabig nem is kárpótolhatja őket.

Talán már Pártos Csillának is nehéz visszaemlékeznie arra a napra, amikor tavaly májusban a Szentendrei úton balesetet szenvedett vagy okozott.

Ha viszont a baleset legfőbb érintettje sem emlékszik majd, még a mostaninál is nehezebb dolguk lesz a nyomozó hatóságoknak, majd a bíróságnak: 455 napja nem sikerült kideríteni, hogy is történt pontosan a két személy sérülésével járó baleset.

Mint ismert, a műsorvezető BMW-jével elsodort két biciklist az Árpád hídnál, majd ütközött egy kamionnal, ami száz méteren át tolta maga előtt a kocsit, benne Csillával és fiával, Csabával. A biciklisek töréseikkel és zúzódásaikkal hosszú napokat töltöttek kórházban.

Nos, hogy tulajdonképpen ki a hibás, a mai napig nem sikerült kideríteni: a Borsnak már a baleset után is ellentmondásosan nyilatkoztak a tanúk. Egyesek szerint Csilla vadul előzgetett és úgy csapta el a bicajosokat, mások szerint viszont ártatlan a jógaoktató, mert a kamion lökte a kerekeseknek a kocsiját. Olyan is volt, aki szerint nem Pártos Csilla, hanem a fia vezette a kocsit.

Először az Országos Rendőr-főkapitányságnál érdeklődtünk, ahol azt a választ kaptuk, hogy az ügyet vádemelési javaslattal megküldték a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség részére. Eztán a Fővárosi Főügyészségnél érdeklődtünk, ahol azt szerettük volna megtudni, ki ellen kért vádemelést a rendőrség, de mire ide eljutottunk, az ügyet máris visszaküldték a rendőrségre.

– A közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult, a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészségre vádemelési javaslattal érkezett bűnügyben a kerületi ügyészség az iratok felülvizsgálata alapján további nyomozási cselekmények elvégzését rendelte el – írták válaszlevelükben, s így már a nyomozással kapcsolatban semmi konkrétumot nem mondhatnak.

Nem tudnak az ügyükről még semmi biztosat az érintett biciklisek, Baross Gábor és Bereczki Ferenc sem.

– Mi rendbe jöttünk, mozgunk rendesen és gyógytornára sem kell már járnunk – mondta Baross, aki hozzátette, csak a pénzük után futnak mindketten. A balesetben tropára ment, egyenként legalább félmillió forintosra becsült bringáik és a táppénzen töltött hosszú hetek keresetpótlásaként ők is majd csak akkor látnak pénzt a biztosítójuktól, ha végre ítélet születik az ügyben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713492910
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713492910
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713492910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713492910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók