Aktuális

Filmre vette, ahogy dobálják a csecsemőjét

Bors

Létrehozva: 2015.07.30.

A férfit letartóztatták, mivel ahelyett, hogy megállította volna az éppen csecsemőjét verő barátnőjét, videózott. Az ügyvédje nem érti a hatóságok döntését.

Őrizetbe vettek egy memphisi férfit, miután kiderült, hogy végignézte, ahogy felesége tulajdonképpen megkínozza a közös, mindössze 12 napos gyermeküket. Christian Banks a Fox 13 Memphis szerint 13 percen keresztül videózott, miközben őrjöngő barátnője, Faith Moore a csecsemővel a kezében üvöltözik és jól láthatóan többször is a földre hajítja a kicsit. A babának az eset után elrepedt a koponyája, és jelenleg is kórházi ellátásra szorul.

Banks és ügyvédje azzal védekezik, hogy a videóból eddig csak részletek láttak napvilágot, a teljes 13 perces anyagból kiderült, hogy a férfi tehetetlen volt a nővel szemben, aki folyamatosan a sátánt emlegette és úgy kiabált, mintha maga az ördög szállta volna meg. Amikor Banks hazaért, azt sem tudta mi történik körülötte, ennek ellent mond, hogy a felvételen el is mondja a nőnek, hogy most már késő és hogy a tettéért börtönbe fog menni. A vád szerint Bankset jobban érdekli a videózás és a barátnője, mint az, hogy biztonságba helyezze a kicsit, így a kiskorú veszélyeztetésének vádja máris megáll. Az is látszik a videón, hogy a csecsemő sír és a nő a másik gyermekét, aki szintén a szobában van, arra biztatja, hogy dobja a falhoz a kisbabát. Végül Banks majd fél óra után magához tudta venni a csecsemőt, és otthagyta a lakást, később pedig kórházba vitte a sérült gyermeket.

A bizarr és kissé kusza történetnek nyilvánvalóan még nincs vége. Az azonban bizonyos, hogy a kisbaba semmi esetre sem kerül vissza a nem beszámítható szüleihez.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130809_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Zelenszkij terve: így akarja kirobbantani a harmadik világháborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713282009
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713282009
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135353_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában