Aktuális

Üzentek az MSZP-snek: Baja Ferenc s*ggbe mászik

H. Á.

Létrehozva: 2015.07.29.

Kínos ügybe keveredett a Népszabadság egyik idősebb újságírója. A Facebookon akart információt szerezni Baja Ferencről (MSZP), de mellétrafált. Privát üzenet helyett ugyanis mindenki által látható helyre írta Bajáról, hogy „nyomulós” és „s.ggbe mászik”

„Írj nekem emlékeket Bajáról, mert megint tolakszik, hihetetlen, ahogy újabb és újabb seggbe mászik” – írta a Népszabadság egyik újságírója a Facebookon Baja Ferenc MSZP-s politikusról. Egy másik bejegyzésében pedig „folyton nyomulósnak” nevezi az egykori környezetvédelmi minisztert.

A dolog szépséghibája, hogy mindezt az újságíró nem a nyilvánosságnak, hanem privát üzenetnek szánta. Feltehetően egy cikkéhez gyűjtött információkat Bajáról. Ezért a Facebookon akart üzenni a politikust jól ismerő személyeknek. Csakhogy az újságíró nem volt teljesen tisztában a közösségi oldal használatával, és privát üzenet helyett a nyilvános üzenőfalra írta ki a fenti, igen sértő sorokat.

A különbség az, hogy míg a privát üzenetet csak a címzett látja, addig az üzenőfalon az illető valamennyi – akár több száz – ismerőse is olvashatja a levelet. Olyan, mintha valaki egy lezárt boríték helyett mondjuk egy lámpaoszlopra tűzné ki a másiknak szánt levelét.

– Természetesen én is olvastam az említett sorokat, mivel az ügy minden szereplője ismerősöm a Facebookon. Nem haragudtam vagy sértődtem meg ezen, régen túl vagyok azon, hogy ilyesmit érezzek a médiával kapcsolatban – tudta meg a Bors Baja Ferenctől, aki személyes üzenetnek fogta fel a sorokat, és nem szeretné azokat kommentálni.

Sikerült beszélnünk az üzenet egyik címzettjével, Csintalan Sándorral is.

– Ilyen balfékek vagyunk mi, öregek, nem értünk az internethez. Ez van! – tárta szét nevetve a karját az MSZP egykori politikusa, aki manapság már a jobboldali Lánchíd Rádiónál dolgozik. Hozzátette: a világhálóval kapcsolatban maga is analfabéta, de nagyon szereti a tévedést elkövető újságírót.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713521716
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713521716
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713521716
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137744_auto_resized.jpg
astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713521716
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor