Aktuális

Mária: Itt van a Bazi nagy magyar lagzi

L. E.

Létrehozva: 2015.07.28.

Négyszeres öröm vár augusztusban egy adácsi édesanyára. Schuszter Mária négy gyermeke egyszerre mondja ki a boldogító igent, sőt a fia­talok nászútra is együtt mennek.

Hatalmas a készülődés az Adácson élő Schuszteréknél. Csak húsból ezer kilóra lesz szükség, sörből pedig kétezer literrel készülnek a négyes lagzira.

– Nem is lepődtem meg igazán, amikor bejelentették a gyerekek, hogy együtt szeretnék tartani az esküvőjüket. Ők ugyanis egymás legjobb barátai is, a menyeim és a vejeim is anyának szólítanak. Nálunk a család az első, mindenben számíthatunk egymásra. Na­gyon készülünk a nagy napra, 323 vendéget hívtunk, igazi világra szóló lakodalom lesz – meséli boldog mosollyal az arcán a büszke édesanya. 

Nem ment minden zökkenőmentesen, sok nehézségbe ütköztek a fiatalok, hogy megszervezzék a különleges lagzit. 

– Már az sem volt egyszerű, hogy akkora termet találjunk, ahova több mint háromszázan beférünk. Végül ez megoldódott, de akkor jött az igazi probléma: egyetlen anyakönyvvezető sem akarta vállalni a négyes fogatunkat.

– Nagy nehezen aztán találtunk egyet, így teljesül az álmunk, hogy egymás mellett állva, egymás után mondhatjuk ki az igent. Nagyon büszke va­gyok rá, hogy a testvéreimmel élhetem át ezeket a felejthetetlen pillanatokat – ragyog az egyik érintett, Roland arca. Már mindegyik párnak van gyermeke, ők is részt vesznek az esküvőn.

– A nászútra is együtt me­gyünk, és természetesen mindenki hozza a gyermekét is. Direkt gyerekbarát helyet néztünk ki, így semmi gond nem lehet. Már azt is elterveztük, hogy esténként vacsoracsatát játszunk, így a pároknak csak négynaponta kell főzniük. A nyeremény pedig egy kétnapos nyaralás lesz, de tartok tőle, hogy oda is mindannyian megyünk – nevet a legnagyobb lány, Melinda.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713601210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól