Aktuális

Legjobb barátnője 12 éves fiának szült gyereket

Bors

Létrehozva: 2015.07.28.

A negyven éves nő hónapokon keresztül folytatott szexuális viszonyt barátja kisfiával, a nő teherbe esett, és a börtönben adott életet a közös gyermeküknek.

A melbournei nőt hétfőn ítélte a Victoria állami bíróság három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre, mert legjobb barátjának tizenkét éves fiával hosszú hónapokon keresztül létesített szexuális kapcsolatot. A negyvenéves nő a lányát és a barátnője kisfiát vitte reggelente iskolába, ekkor kezdtek átalakulni az érzései a fiú iránt. Hamarosan titkos viszony alakult ki köztük, amit öt hónapon keresztül folytattak.

A pár heti egy alkalommal szexelt, és semmilyen módon nem védekeztek. Végül a nő teherbe esett, tavaly májusban pedig világra is hozta kislányát. A legjobb barátnője, aki történetesen a kisfiú, azaz az apuka édesanyja is volt, mit sem sejtve az egészről, látogatóba ment a kórházba az újdonsült anyukához. Hamarosan azonban véget ért a barátság, a szülőknek nem kellett sok idő és felfedezték, hogy mi történt fiúk és a nő között, ezért azonnal feljelentették.

Ezt követően DNS tesztet végeztek, ami kimutatta, hogy a fiú az édesapa. A bíróság bűnösnek találta a nőt, amiért kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot.

– A fiú iránt táplált érzései teljesen helytelenek voltak, kihasználta a fiút az alkalmi szexuális együttlétekre - mondta a bíró. 

– Elvette ennek a gyereknek a fiatalságát, szembeállította az apaság komoly nehézségeivel és feladatával - tette hozzá. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146966_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713614112
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146482_auto_resized.jpg
life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147011_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tapintható a feszültség a sajtóban – Putyin megtudta, kinek a fegyvere végezte ki az emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713614112
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713614112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713614112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713614112
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban