Sport

Kubatov házánál tüntettek a fradisták

K. B.

Létrehozva: 2015.07.28.

Hiába a Diósgyőr elleni 3-1-es bajnoki siker, a Fradi-szurkolóinak ez édes kevés a felejtéshez, a mérkőzés után Kubatov Gábor házához vonultak a drukkerek.

A több, mint ezer fradista úgy érzi, elárulta őket a klub elnöke, amikor a Zeljeznicar elleni Európa Liga-mérkőzésen kihívta rájuk a szarajevói rendőrséget és elintézte, hogy az érvényes belépőjeggyel se tudjanak bejutni a stadionba.

– A DVTK elleni meccs után vonattal nagyjából ezerötszáz szurkoló érkezett az elnök úr háza elé, ahol már rengeteg volt a rendőr. Tíz percig tartott a demonstráció. A mi célunk, hogy az elnök úr mondjon le! – mondta a Borsnak a szurkolói csoport egyik tagja, aki hozzátette, már olyanok is csatlakoztak hozzájuk, akik eddig bejártak a mérkőzésekre.

– B.szd meg a szkennert! – hangzott több száz dühös kiáltás a politikus soroksári otthonánál, ahová többen „Kubatov takarodj” feliratú pólóban érkeztek. A szurkolói csoport Facebook-fotóin is jól látszik, ahogy a rohamrendőrök sorfalat állva vették védelmükbe a házat. A panaszok egyébként süket fülekre találtak, egyes információk szerint ugyanis Kubatov nem tartózkodott otthon a tüntetés idején.

A Bors megkeresésére a rendőrség azt válaszolta, hogy a be nem jelentett demonstráció július 26-án 20 óra 35 percig tartott és a „rohamrendőrök” nem oszlattak tömeget. Arra, hogy várhatóak-e további védelmi intézkedések a helyszínen – Kubatov Gábor házánál –, a következő választ adták:

– A Budapesti Rendőr-főkapitányság a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően, a szükséges erőkkel és eszközökkel biztosítja a közterületek rendjét.

Doll nem érti, mi történik

Thomas Doll, a Ferencváros edzője nem érti, mi folyik az országban, így reagált a DVTK elleni siker után a sajtótájékoztatón a fradisták akciójára.

– Számomra ez egy új szituáció, Németországból én ezt nem ismerem. Nem Kubatov Gábor lövi a gólokat, de a feltételeket ő teremti meg, ezért mindenki hálás lehet neki. Én, mint a Ferencváros edzője örülnék, ha a szurkolók minket támogatnának a stadionon belül és nem az elnök úr házához mennének tüntetni – mondta az FTC trénere. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713548109
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713548109
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073581_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó és egyszerű desszert húsvétra: így készül a csokoládés piskótatekercs

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713548109
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713548109
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja