Aktuális

Rejtélyes körülmények között sérült meg Katalin

A. T., L. E.

Létrehozva: 2015.07.23.

Autójában életveszélyesen megsérült B. Katalin, a város kedvenc tanárnője, Bátonyterenye polgármesterének felesége.

Senki nem tud semmi biztosat, ezért mindenki találgat Katalin különös balesetével kapcsolatban. Annyi biztos: július 14-én hajnali négy órakor Bátonyterenye külterületén biciklisták ta­lálták meg autójában az asszonyt nagyon súlyos sérülésekkel.

– Egy Bátonyterenye irányából Salgótarján irányába haladó személygépjármű – ez ideáig ismeretlen körülmények között – az úttestről lehajtott és felborult. A baleset következtében egy személy sérült meg, akit a mentőszolgálat munkatársai mentőhelikopterrel kórházba vittek – tájékoztatta a Borsot Nágel Tamás Nógrád megyei rendőrszóvivő.

A Bors információja szerint Katalin életveszélyes sérüléseket szenvedett, napokig az intenzív osztályon kezelték.

A helybeliek közül többen is arra gyanakszanak, hogy a tanárnőként dolgozó asszony direkt hajtott az árokba, mert így akart véget vetni az életének.

– Mindenki tudja Bátonyterenyén és Kisterenyén is, hogy a polgármester és a felesége külön élnek. Katit mindenki nagyon szereti, kedves, barátságos asszony. Az iskolában a gyerekek rajonganak érte, annyira türelmes velük. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz, ha szeptemberben nem tud visszajönni a suliba – mesélte egy helybéli férfi.

Megkerestük az asszony édesanyját is, aki úgy gondolja: baleset történt a lányával.

– Én is tudom, hogy mit gondolnak sokan a lányom balesetével kapcsolatban, már korábban is kétszer elterjedt, hogy végezni akart magával. Szerintem baleset történt, de a részletek előttem sem ismertek. A gyermekét előző este áthozta hozzánk, majd elment a lakótelepi lakásába. Nem tudom, mit akart csinálni hajnalban az úton, nem értem, hova mehetett. Kérdezzék a férjét, ő talán többet tud – zárta le a beszélgetést Katalin édesanyja.

A polgármesteri hivatalban kerestük Nagy-Majdon Józsefet, a titkárnője azonban közölte: egész héten szabadságon van a település első embere, ezért nem lehet vele beszélni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól