Buszmegállóban laknak a kilakoltatott Bakonyiék

Nagy ünnep a 24. házassági évforduló, sokan pezsgős, romantikus vacsorával ünneplik. A Bakonyi házaspárnak azonban a jeles ünnepre csak a régi lakásukkal szemközti buszmegálló padja jutott a hétfői napon. A család két hete az utcára került, kilakoltatták őket, azóta a lakásukkal szemközti 20-as busz megállója az új otthonuk. A családról a feol.hu írt először, de a házassági évfordulóra a Bors is elment:

– Súlyos balesetem volt – kezdi Bakonyi László. – Éjszakai műszakból bicikliztem haza, egy mikrobusz nagy sebességgel elgázolt, nekicsapott egy táblának. Két hétig az intenzíven feküdtem, a koponyám összetört, a karomba fémet kellett ültetni, újra meg kellett tanulnom beszélni – sorolja a férfi. László azelőtt a Volánnál dolgozott, azonban betegsége miatt nem tudta folytatni:

– Bár tartottak a kezelések, étel kellett a családnak, egy keresetből nem lehet megélni, ezért visszamentem dolgozni, de összeestem, a mentő vitt el. Ez többször megesett, sokat voltam táppénzen, már csak közmunkára akartak felvenni, mentem volna, de a munkaügyi orvos nem engedett. Választanunk kellett: vagy csekket fizetünk, vagy eszünk – tárja szét a kezét a férfi.

A csekkek feltorlódtak, félmilliós tartozás halmozódott fel, így július 8-án kilakoltatták őket. A család otthona azóta a lakással szemben lévő buszmegálló, szekrényük a pad alja és hátulja, egy szál hűtőtáskában van a csekélyke élelem, a fürdőszoba pedig két vödör. Felesége, Erzsike a padról jár reggelente dolgozni, de igyekeznek mindent úgy csinálni, mint régen, mindennap mosnak vödreikben, hogy tiszta ruhájuk legyen:

– Borzalmas látni innen a régi otthonunkat. Szerencsére a környéken nagyon kedvesek, van, aki pár kiflit hoz, más ad az ebédjéből, míg egy rendőrjárőr is meglepett, aki odalépett, de nem személyit kért, hanem érdeklődött, hogyan tudna segíteni, és pizzát hozott. Ő is és a kollégái is megnyugtattak, hogy maradhatunk – mondja mosolyogva a férfi.

Ottjártunkkor egy hatalmas adag gyümölcsöt, mástól egy üveg kólát kaptak az évfordulós ünnepségre. László elárulja, retteg a téltől:

– Igyekszem munkát szerezni, de a betegségem miatt sehova nem kellek, most pár száz forintért takarítok járműveket, ha van munka. De ha kell, bármit megcsinálok, amit csak tudok, amíg össze nem esek. Csak a rossz időtől félek, addig szeretnék egy pici lakást, szobát, hogy ne kelljen a telet megvárni.