Aktuális

Új őrület: szülő nők mellett szelfiznek orvosaik - 18+

Bors

Létrehozva: 2015.07.17.

A mobiltelefonokat már nem igazán lehet kitilitani a szülőszobából, sőt, már a szülész-nőgyógyászok is vadul szelfiznek egy szülés levezetése közben. A következő képek bizonyos olvasóink számára felkavarók lehetnek.

Egy venezuelai nőgyógyász bizarr ötlettel robbant be az internetre. Daniel Sanchez ugyanis Instagram-oldalára (amit azóta priváttá tett) egy olyan képet töltött fel, amin egy éppen szülő, meztelen nő vaginájával a háttérben pózol. A képen egy másik orvos is feltűnik, aki még azzal van elfoglalva, hogy világra segítse a kicsit. A kép alá Sanchez azt írta: Hölgyem, világra tudom hozni a babáját, de előtte engedjen meg egy szelfit. Később még tovább ment és azt írta: "Gyerekeket világra hozni és puncikat rendbe tenni, ez a munkánk. Újjá varázsoljuk őket, mintha egy nullkilométeres autót kapnának".

Sanchezt természetesen azonnal megtalálták a felháborodott internetezők, akik magyarázatot vártak viselkedésére. A férfi azt mondta, hogy a képet nem is ő készítette, és hogy csak viccelt, ám ez sokakat nem hatott meg, és azt követelik, hogy kórháza büntesse meg. Az erről szóló petíciót már több mint négyezren írták alá. Sanchez véleménye szerint a nőt nem alázták meg, hiszen sem az arca, sem a nemi szerve nem látszik a képen. Hát...

Ugyanakkor a szülőszobai szelfizés nem újkeletű dolog. Az Instagramon a #deliveryroom címke alatt több száz képet találni, és ezek a fotók egyre népszerűbbek. Egy másik fotón például két orvos egy meztelen nő mellett pózol, miközben a nő eszméletlen állapotban fekszik császármetszése után, egy Francisco Salgado nevű ápoló pedig szintén egy éppen szülő nővel készít önarcképet. Meg lehet-e állítani ezt a kétségkívül bizarr trendet?

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713491712
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713491712
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713491712
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713491712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze