Aktuális

Rövid szabadságra megy Orbán Viktor

Bors

Létrehozva: 2015.07.16.

Idén nyáron is csak néhány napi vakációt engedélyez magának Orbán Viktor. Feszített programja miatt a kormányfő ugyanis még nem döntött nyaralásuk idejéről.

Egyelőre csak a jövő hét végi tusnádfürdői vendégség a biztos pont a szabadságra készülő kormányfő programjai között.

Úgy tudjuk, Orbán Viktor szokásához híven idén is beszédet mond majd a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén. Feszített időbeosztása miatt a miniszterelnök még nem döntött nyaralásuk idejéről sem. Azonban idén is csak pár napra tud kiszakadni a politikai mókuskerékből. 

Mijet hiába várja

A miniszterelnök az utó́bbi é́vekben többszö̈r is a horvátországí Mijet szigetén pihent, amelyet ké́t é́ve a Borsnak nyilatkozva az Adria gyö̈ngyé́nek nevezett. Ez most kevéssé tűnik valószínűnek. Szijjártó Péter külügyminiszter egy héttel ezelőtti nyilatkozatában utalt arra, a magyar–horvát kétoldalú kapcsolatok az INA-Mol-ügy miatt most mélyponton vannak. A kormányfő környezetéből úgy tudjuk, Orbán Viktor nem tartana politikailag szerencsésnek egy személyes látogatást az országba. 

Napi kapocs

Ha néhány napot tölt is idegenben, Orbán igyekszik elérni a közrádió és a köztelevízió napi híreit. Többnyire annyit kért, olyan szobában lakjon, ahol fogni lehet magyar nyelvű sportcsatornát is. A világ és a belföld eseményeiről eközben is naponta kap a Miniszterelnökség által összeállított írásos összefoglalót. Esténként pedig személyes beszámolót is kér. Bár már csak egy helyettese van Semjén Zsolt személyében, az elmúlt évekig Szijjártó Péter hívta fel őt a napi ügyek miatt.

Testőr a nyomában

Bár Orbánról többször írták már, hogy testőrök nélkül utazik családjával, ez – információnk szerint – nem felel meg a valóságnak. Külföldön vagy a fogadó ország küld számára biztosítást vagy a Terrorelhárító Központ gondoskodik a védelméről. Két éve a horvátországi Umagra is magyar testőrök kísérték őt és családját.

Elrepült Rióba

A kormányfő tavaly sem verte nagydobra, hol tölti a nyaralását. Kiderült azonban, hogy a brazil focivébé miatt Rióba utazott. A hivatalos beszámolók egyébként mindig négynapos nyaralásokról szóltak. Kivételt egyhetes bulgáriai vakációja jelentette 2010-ben.

Orbán első ciklusában is olyan helyeken vakációzott, melyek választói jelentős része számára is elérhetőek és gondosan ügyelt arra, hogy csak annyi időt töltsön ott, amennyit egy átlagos magyar család is megengedhet magának. 2010 és 2013 között az alábbi helyeken töltött szabadságából néhány napot: Felcsúton, a Balatonon, Bulgáriában, Horvátországban két alkalommal, a Fertő tónál (Ausztria).

2012-ben furcsa mód a Magyar Közlöny aktuális számából derült ki, hogy Orbán nincs az országban: a lapban megjelenő kormányzati döntések alatt Semjén Zsolt szignója szerepelt a Horvátországban pihenő Orbáné helyett. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól