Aktuális

Részegen szexeltek a volánnál, a lány belehalt

Bors

Létrehozva: 2015.07.15.

Szerelmeskedni támadt kedve a fiatal nőnek, ezért fiúja ölébe huppant, az egyetlen baj ezzel csak az volt, hogy barátja ivott és egy mozgó autó volánja mögött ült.

Minesh Parbat és barátnője, a huszonnyolc éves Lisa Watling egy átmulatott éjszaka után tartott hazafelé autójukkal. Lisa kedvet kapott egy kis hancúrhoz, és nem törődve azzal, hogy éppen egy száguldó kocsiban ülnek, átült barátja ölébe.

 

 

A férfi érthető módon nem tudott a vezetésre koncentrálni, elveszítette uralmát a kormány felett, aminek hatására a szalagkorlátnak csapódtak. A lány kirepült az autóból, a szemtanúk látták, hogy félmeztelenül hever a földön, míg barátja kicsatolt övvel, és letolt nadrággal feküdt, és csak a hátsója látszódott. Az egyik szemtanú, amikor meglátta a félpucér testeket rögtön hívta a mentőket.

– Néztem, hogy mi történhetett, nagyon fura volt ez az egész. Ott feküdt a nő arccal lefelé, egy póló és egy melltartó volt csak rajta, rátekeredve a nyákára, deréktól lefelé pedig csupasz volt - mesélte a szemtanú.

 

 

A férfi a rendőrségnek tagadta, hogy bármi történt volna köztük vezetés közben, de amikor rákérdeztek, hogy miért volt félig meztelen, nem tudott válaszolni. A férfi komoly bajban van, mivvel ittasan vezetett, barátnője pedig belehalt sérüléseibe. A nyomozás folyamatban van.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711629020
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711629020
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17000834_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711629020
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány