Aktuális

Rendőri intézkedés után halt meg a háromgyermekes turai férfi

Bors

Létrehozva: 2015.07.10.

Életét vesztette szerdán egy 35 éves turai férfi. A háromgyerekes családapát előzőleg rendőri intézkedés alá vonták. Szemtanúk súlyos bántalmazásról számolnak be.

Nem volt vezetői engedélye, ezért menekülni kezdett a rendőrök elől egy férfi Turán – állítják a 35 éves férfi rokonai. Az eset szerda délután történt. A rendőrök igazoltatni akarták a férfit, aki futásnak eredt a Bacsó Béla utcában. A két járőr üldözőbe vette. Ahogy a férfi az egyik kerítésen átugrott, utolérték, aztán megbilincselték, s arccal a földre fektették.

– Csontig szorították a bilincset a csuklóján, azután durván ütni-verni kezdték – számolt be a Borsnak a férfi sógora.

– Az utcában egy járókelő látta, mi történt, és számon kérte a rendőröket. Úgy tudom, azt mondták neki, semmi köze hozzá, menjen el on­nan. Az­után to­vább verték – számol be a megdöbbentő esetrôl K. Tamás. Valaki azt is kérte, vegyék le a bilincset. A rendőröket számon kérő helybéli elszaladt értesíteni a férfi családját.

A férfihoz mentőt kellett hívni, úgy tudjuk, 18 óra körül a hatvani kórház intenzív osztályára került. A rokonokat 22 óra után hívták fel, és közölték: családtagjuk életét vesztette. – Ez a szörnyűség nem maradhat kivizsgálatlanul, titokban – fakadt ki az el­hunyt rokona. A férfi turai lányt vett feleségül, most három kiskorú gyermeke is gyászolja. Úgy tudjuk, a családtagok feljelentést is tettek.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a Borssal közölte, a haláleset körülményeit közigazgatási eljárásban vizsgálják.

A rendőrség szerint előzőleg a turai körzeti megbízott mentőt hívott a férfihoz. Mint írták, állampolgári bejelentés érkezett, hogy a Bacsó utcában egy félmeztelen, ordítozó férfi beugrott több ingatlan kertjébe.

– A kiérkező rendőrök többször felszólították a férfit a személyazonossága igazolására, ám ennek nem tett eleget, ha­nem megpróbált egy szomszédos ingatlan kerítésén átugorva elszaladni. A férfi mozgása koordinálatlan volt – írta a rendőrség.

Közlésük szerint a férfi ön- és közveszélyes állapotban volt. A rendőrök a földről felemelték, ekkor rugdosni kezdett, ezért megbilincselték és mentőt hívtak hozzá – írták.

A háromgyermekes családapa halálát az elsődleges orvosi szakvélemény szerint szívelégtelenség okozta. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711674019
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711674019
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079855_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 25-31.: jó hangulatot jelez húsvétra a Nyilas Hold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711674019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei