Aktuális

Mérnökcég ügyvezetője a vonattal lábát levágató Sándor

M. S.

Létrehozva: 2015.07.09.

Ha nem bukik le egymillárdot kaszált volna a megrendezett baleset miatt a kétgyermekes mérnök. Pedig viszonylag jó módban él egy kétszintes családi házban.

Abszurd, első hallásra hihetetlennek tűnő bűncselekmény ügyében nyomoz a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán bejelentette: közel egymilliárd forintos biztosítási csalás miatt feküdt a vonat alá egy férfi.

A rendőrség gyanúja szerint a 48 éves nyírkátai vállalkozó, Cs. Sándor 2013 novembere és 2014 februárja közt azzal a szándékkal kötött több biztosítónál is balesetbiztosításokat, hogy később önmagának szándékosan súlyos sérülést okozzon, és ezáltal pénzhez jusson. A cselekvés napja 2014. július 30-án jött el. Cs. Sándor a nyírcsászári vasútállomáson bemászott egy mozgó vonat utolsó vagonja alá, a szerelvény utolsó tengelye átment a lábán, a férfit mentőhelikopter szállította kórházba, ahol amputálták a végtagjait. A rendőrség szerint Cs. Sándor majdnem egymilliárd forint biztosítási összeghez akart hozzájutni, a nyomozók a napokban gyanúsítottként hallgatták ki a férfit.

A Bors munkatársai otthonában próbálták felkeresni Cs. Sándort. A nagy, rendezett, kétszintes családi házban a helyiek szerint a férfi a feleségével él, két huszonéves lányuk vidéki nagyvárosokban tanul. A házra két kamerát, egy mozgásérzékelő lámpát, valamint riasztót szereltek. A szomszédok egybehangzóan állítják: a család igen zárkózottan él, a férfi egy mérnöki kivitelező kft. ügyvezető igazgatója, felesége pedig Nyírbátorban dolgozik.

Könnyű pénznek hiszik

A csalók nem csak az öncsonkítástól, attól sem riadnak vissza, ha szerettüket kell halálba küldeniük. Egy 28 éves bajai férfi 2008-ban volt barátnőjét mérgezte meg, hogy a biztosító fizessen. Nem fizetett. Néhány éve egy budapesti férfi a saját halálát játszotta el egy 250 milliós életbiztosításért, 4 év börtönt kapott. Két spanyol férfi láncfűrésszel vágta le kezét egy 700 millió forintnak megfelelő biztosítás reményében. Autóbalesetnek akarták beállítani. Egy 59 éves tajvani férfi a kézfejét vágatta le. Egy amerikai katona 2014-ben a biztosításért ölte meg terhes feleségét: az elnök meggyilkolására készült a remélt félmillió dollárból.

A környékbeliek szerint Cs. Sándor a baleset után azt állította, hogy a vonatról leszállva egy üveggel megvágta a lábát, és mikor fájdalmában odakapott, elvesztette az egyensúlyát, így zuhant a már mozgó szerelvény kerekei alá. A baleset óta folyamatosan rehabilitációra jár, két rugós művégtaggal közlekedik, mostanság már többen látták kerti munkát végezni, permetezni. Kopogtatásunkra sem ő, sem pedig három utcával arrébb lakó édesapja nem nyitott ajtót.

Amennyiben az ügy bíróságra kerül, és elítélik a férfit, nem kivételeznek vele a börtönben. Úgy tudjuk, hogy egészséges elítéltek közé kerülhet. A mûvégtaggal rendelkezôket nagy tisztelet övezi a sitten, az is előfordul, megkérik ôket, hogy ezt-azt rejtsenek el azokban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713537612
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713537612
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713537612
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713537612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot