Aktuális

Puritán évfordulót tartanak Torgyánék

M. R.

Létrehozva: 2015.07.08.

Elmarad a Torgyán házaspár lakodalmas bulija: nem ismétlődik meg a hat évvel ezelôtti felhajtás. Torgyán a Borsnak elmondta: nyaralni sem mennek, mert dolgozik.

Csak szerény ünneplést tervez 56. házassági évfordulójára, augusztus 22-én a Torgyán házaspár – árulta el a Borsnak a volt földművelésügyi miniszter.

A 82 éves Torgyán Józseffel ugyanis környezete „érzékeltette” – amit ő maga is gondolt –, hogy úgy illik: a 2019-ben következő, a 60. évfordulót jelentő gyémántlakodalomra szervezzenek nagyszabású rendezvényt. Hat évvel ezelőtt az aranylakodalmát ünnepelte meg látványosan Torgyán és felesége, Cseh Mária. Huszárok, lovashintó, több száz fős közönség várta őket egy fővárosi görög katolikus templom előtt.

Torgyán állítja: a mai napig egyáltalán nem veszekednek, hiszen egymásnak élnek. Egészségi állapotuk is teljesen rendben van, az expolitikus utoljára négyévesen volt náthás. Felesége azonban egy öt évvel ezelőtti baleset miatt fájlalja a vállát: az egyik hipermarketben megcsúszott a vizes padlón, és jobb vállánál szilánkosra törtek a csontjai. A sérülés nem gyógyult meg tökéletesen, emiatt nehezen is mozgatja a jobb karját.

A volt miniszter elmondta, mindig is munkacentrikus ember volt, ezért idén nem terveznek nyaralást. Most fejezi be ugyanis emlékiratait, amelynek a „Száll a turul fészkére” címet adta. Politikai visszatérést nem tervez, mert a mai köz­életet mocskosnak tartja. Torgyán állítása szerint a kisgazda-társadalom jelentős része továbbra is őt tekinti a Független Kisgazdapárt elnökének. Tisztségéből 2002-ben kényszerült távozni.

Szabadidejében főleg a házuk kertjének rendbetételével foglalkozik. Úgy érzi, egy húszéves ember energiájával rendelkezik. Mai napig ő vágja fel a fát a kandalló­hoz, amelyet a hideg téli estéken használnak, fűtés és a romantikus hangulat miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713493212
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142700_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713493212
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713493212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713493212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140537_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze