Aktuális

Szemeteszsákban ásta el kisfiát az inárcsi anya

M. R.

Létrehozva: 2015.07.04.

Nem tudták megállapítani a csecsemő halálának okát, ezért csak emberölési kísérletért ítélték el az újszülöttjét a kertjében elásó nőt.

Rezzenéstelenül, de megtörten fogadta a Budapest Környéki Törvényszék ítéletét a 40 éves P. Györgyné, akit nem jogerősen öt év letöltendő fegyházbüntetésre, illetve 310 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére ítélt a bíróság emberölési kísérletért. A tárgyalás után a nő egy sarokba vonult és hangos zokogásban tört ki. Az ítélet szerint az Inárcson élő, elvált aszszony 2012 nyarán esett teherbe, amit titokban tartott élettársa előtt. A hatgyerekes nő az előző két terhességét is eltitkolta.

Elfolyt a magzatvize 2013. január 31-én, majd bezárkózott a fürdőszobába. Mikor megindult a szülés, a nő egy törülközőt tett a padlóra, megtámaszkodott a vécékagyló szélében, és világra hozta a kicsit. Előtte bekapcsolta és többször újraindította a mosógép centrifugáját, hogy a hangja elnyomja a nyögéseit. A köldökzsinórt puszta kézzel szakította el. A fiú koraszülött volt, de a bíróság szerint élve született. Az ekkor a házban tartózkodó szomszéd, K. Józsefné ugyanis azt vallotta: hallotta, hogy a baba felsírt, de öt perc után már csak egyre halkuló nyöszörgést észlelt.

P. Györgyné ekkor az ajtón keresztül arra kérte a szomszédot, hogy vigye át magához a gyerekeket. Mikor kiürült a ház, a nő kijött a fürdőből és legalább húsz percre magára hagyta a cse­csemőt, de többször visszament hozzá. Amikor meggyőződött a baba haláláról, a kis tetemet és a méhlepényt egy kék szemeteszsákba tette, majd elásta a kertben, az építési törmelék alá.

A csecsemô halálának közvetlen okát nem tudták megállapítani, mivel csak fél év múlva találtak rá a bomló holttestre. Valószínűleg kihűlés vagy a felgyűlt váladék okozta fulladás végzett a babával. Ezt megelőzően tett bejelentést P. Györgyné férje, akinek közös lányuk beszélt az eltitkolt szülésről.
Az ítélet ellen az ügyész és a vádlott is fellebbezett. A nő szabadlábon, lakhelyelhagyási tilalom alatt védekezhet.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145568_auto_resized.jpg
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143895_auto_resized.jpg
life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713590709
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713590709
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713590709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól