Aktuális

8 hónapja szenved a kórházból eltűnt Rebeka

B. B.

Létrehozva: 2015.07.04.

Nyolc hónapja kórházban élt Szénási Rebeka, aki hétfô este eltűnt a Heim Pál kórházból. Minden perc számít: már hétfő óta nem jutott inzulinhoz.

Egyre múlik az idő, s így egyre nagyobb veszélyben van a hétfő este eltűnt Szénási Rebeka. Mint azt a Bors megírta: a 12 esztendős kislány az őrzött Heim Pál kórház gyermektoxikológiai osztályáról sétált ki egy társával.

A másik kislány megkerült, Rebekát azonban mintha a föld nyelte volna el. Életveszélyben van: sú­lyos máj- és cukorbetegként napok óta nem kapott inzulint, sem a többi fontos gyógyszerét. Az orvosok szerint ez már kritikus idő, ha nem találják meg Rebekát, akár diabéteszes kómába eshet, végső esetben bele is halhat a gyógyszerhiányba.

– Hétfő óta többen is látták, kaptunk bejelentést Budapestről és vidékről is – mondja a Borsnak Szénási József, Rebeka apukája. – Legutóbb Nagykátán látták hárman is, ez biztos – szögezi le az apa. Azt nem tudja, hogyan kerülhetett a lánya a településre, rokonuk sincs arrafelé. – Gyalog volt, még járt. Szerencsére a felhívás sokakhoz eljutott, több ezren osztották meg, a rendőrök, a család és három nagy civil keresőcsoport is kutat utána. Rettegek, egyre múlik az idő, már régen kritikus az inzulinhiány. Csak remélni tudom, hogy nem kómában fekszik valahol. Az biztos, aki felismeri, megtalálja, hívjon azonnal mentőt! – kéri az apa. Nem tudja, miért szökött meg a gyermek.

– Sajnos nem csak a cukorbaj keseríti az életét, több súlyos betegsége van, november óta orvostól orvosig járunk vele, majdnem nyolc hónapja csak kórházakban él. Ez nagyon megviselte, hiszen ô csak egy 12 éves kislány, akinek még játszani, szaladgálni kellene. Látni lehetett, ahogy fogy az ereje, a türelme. A kórházban fenntartják a helyét, ahogy megkerül, vissza kell vinni – mondja az apa.

Frissítve: Rebeka azóta előkerült, erről itt olvashat!
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132419_auto_resized.jpg
origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713279616
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713279616
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában