Sport

Sepp Blatter: A mennybe jutok

(turcsik)

Létrehozva: 2015.07.03.

Sepp Blatter FIFA-elnök nemrég a lemondásának visszavonásával szédítette a világot, most pedig azt állítja, a mennyországban a helye.

Sepp Blatter meg van róla győződve, hogy a lelke megüdvözül, és e világon túli pályafutása a mennyországban folytatódik. Vajon a 79 éves sportvezető komolyan beszél, komikusi képességeit csillogtatja vagy idős korára teljesen elment a józan esze? A svájci nemrég azzal borzolta a kedélyeket, hogy korábbi bejelentésével ellentétben mégsem mondott le a FIFA elnöki posztjáról, csak felajánlotta a mandátumát szavazásra, most pedig az ártatlanságáról papolt a német Bunte magazinnak.

– Patyolattiszta a lelkiismeretem. Ha valaki korrupcióval vádol, attól megkérdezném, hogy tisztában van-e a szó jelentésével. Bárki is mondja rám, hogy korrupt vagyok, azt bizonyítani kell, de senki sem tudja, mert nem vagyok az – érvelt Blatter.

– Nyitott vagyok a kritikákra, hiszen abból le tudom szűrni, hogy min kell változtatnom a jövőben. De ha valaki azt állítja, hogy korrupt vagyok, mert a FIFA is az, arra csak nemlegesen rázom a fejem, és aki ezt mondja, annak börtönben a helye.

A FIFA-elnök azt is elárulta, hogy a krízishelyzetben a vallás nyújtott számára vigaszt.

– A hitem adott erőt az elmúlt hetekben. Vallásos vagyok, imádkozni is szoktam. Van egy aranykeresztem, amit Ferenc pápa megáldott a számomra. Hiszek benne, hogy egy nap a mennyországba jutok. A pokol létezésében viszont nem hiszek, ebben nem egyezik a véleményünk a pápával – vallotta be Blatter, akit korrupció gyanújával az FBI is vizsgál, ezért 1998-as elnöklése óta először nem tudja személyesen átadni a női világbajnoknak járó trófeát.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik