Celeb

Rékasi semmire nem emlékszik balesetéből

Sz. B., H. K., Fái

Létrehozva: 2015.07.03.

A kórházban tért magához, és kérdezte: mi történt? A Barátok közt színésze a fejét ért sérülés miatt nem emlékszik a balesetére, de állapota folyamatosan javul.

Súlyos sérülésekkel szállították kórházba Rékasi Károlyt, miután motorbalesetet szenvedett kedd délután a XXII. kerületben.

Még aznap este megműtötték a lábát, szerdán pedig a család közleményt adott ki, mi­szerint az operáció jól sikerült és Karit a napokban az intenzív osztályról is kiengedik.

A Bors munkatársai a helyszínen jártak, ahol a látogatási idő végén találkoztak Détár Enikővel és a színésszel közös lányukkal, Gigivel, később pedig Pikali Gerdával és Rékasi többi hozzátartozójával. Egyikük sem kívánt többet elmondani a közleményben leírtaknál, de elárulták, Kari jobban van, de sok pihenésre van szüksége. A Bors emellett a kórházi folyosón kiderítette, a színész állapota ugyan egyre jobb, a fejét ért sérülés következtében azonban semmire nem emlékszik a balesetből.

– Én az édesapámat látogatom az intenzív osztályon, így volt szerencsém látni a művész urat. Szegényke nem emlékszik a történtekre, többször is érdeklődött az orvosoknál és a nővérkéknél, hogy mi történt vele. A balesetet utólag próbálja összerakni, de egyelőre az teljesen kiesett az emlékezetéből – árulta el a Borsnak egy látogató.

– Kicsit sápadt, de nekem úgy tűnt, hogy a körülményekhez képest jól néz ki, és a családja is nagyon kedves mindenkivel – tette hozzá a neve elhallgatását kérő beteglátogató.

Nem csak a család, a kollégák is aggódnak a színészért. A József Attila Színház direktora, Nemcsák Károly ugyan még nem tudta meglátogatni a barátját, de Gerdánál folyamatosan érdeklődik a beteg hogylétéről.

– Gerdával többször is beszéltem Karcsiról. Ha lehetőségem lesz rá, megyek a kórházba, de most azzal tesszük neki a legjobbat, ha hagyjuk pihenni. Hogy mi lesz ősszel? Még nem tudjuk, hogy milyen ütemű lesz a felépülés, még túl friss ez a baleset, hogy ebben a kérdésben dönteni tudjunk – mondta Nemcsák a Borsnak.  

Az ebéddel sietett haza

Rizs, fasírt és párolt káposzta szóródott szét a földön. A kereszteződéshez közel lakó hölgy a Ripostnak mesélte el, mit látott és tapasztalt a baleset helyszínén. Elmondása szerint a mentő sokat késett, következtetése szerint pedig a színész az ebéddel siethetett haza. A törmelékek között ugyanis étel volt szétszóródva.
Rizs, fasírt és párolt káposzta szóródott szét a földön. A kereszteződéshez közel lakó hölgy a Ripostnak mesélte el, mit látott és tapasztalt a baleset helyszínén. Elmondása szerint a mentő sokat késett, következtetése szerint pedig a színész az ebéddel siethetett haza. A törmelékek között ugyanis étel volt szétszóródva.
 

Örökre kitörlődhetnek az emlékek

A fejsérülést gyakran követi emlékezetkiesés, ami változó ideig tarthat. Némely esetben átlagosan hét, illetve tíz nap után visszatérnek az emlékek, de előfordul, hogy soha többé nem ugranak be a képek. A gyógyulás egyéntől függ, és szinte kiszámíthatatlan.
(forrás: webbeteg.hu)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713562512
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144826_auto_resized.png
hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713562512
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713562512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713562512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt