Aktuális

Gyász: elhunyt Szabad György

MTI

Létrehozva: 2015.07.03.

Életének 91. évében pénteken elhunyt Szabad György Széchenyi-díjas történész, akadémikus, a rendszerváltozás meghatározó alakja, az 1990-ben összeült első szabadon választott Országgyűlés elnöke - tájékoztatta az MTI-t Szilágyi Zoltán, a parlament sajtófőnöke.

Szabad György 1924. augusztus 4-én született Aradon. 
1945 januárjában a Független Kisgazdapárt tagja lett, de egy év múlva - miután az 1945-ös választásokat megnyerő pártnak koalícióra kellett lépnie a szovjetek támogatását élvező kommunista párttal, majd a kommunisták nyomására 20 képviselőjét ki kellett zárnia -, 1946 tavaszán kilépett a pártból. Ezután semmilyen párttevékenységet nem folytatott 1989-ig. Az 1956-os forradalom idején a bölcsészkari, illetve a történész forradalmi bizottság tagjává választották, emiatt később zaklatták a hatóságok.
    

1945-ben kezdte meg tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem-levéltár szakán, diplomáját 1950-ben szerezte meg. Pályáját a Magyar Országos Levéltárban kezdte, majd 1954-ben az új- és legújabb kori magyar történeti tanszéken adjunktussá, 1956-ban docenssé, 1970-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, s innen vonult nyugdíjba 1994-ben.
    

1982-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1998-ban pedig rendes tagja. Szakterülete az újkori magyar történelem, pályája kezdetétől a polgári átalakulás problémakörét kutatta. Több művében foglalkozott Kossuth Lajossal, mint a "nemzeti újjászületés" meghatározó alakjával. Számos könyve, tanulmánya jelent meg magyarul és idegen nyelveken.
    

Az 1947 utáni első szabad többpárti parlamenti választásokon 1990-ben Szabad György a győztes MDF budapesti listájáról került be a parlamentbe. 1990. május 2-án Szabad Györgyöt választották meg az Országgyűlés első alelnökévé, és az államfői teendőket ellátó házelnök, Göncz Árpád helyett ideiglenesen a házelnöki teendők ellátásával bízták meg. Az Országgyűlés elnökévé augusztus 3-án választották meg, a tisztséget a ciklus végéig töltötte be. 
    

Szabad Györgyöt 2000-ben az ország legmagasabb kitüntetésével, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki. A szakszerű magyar történetírás megújításában való tevőleges részvételéért, a magyarországi újkorkutatás legjobb hagyományait követő munkásságáért, életműve elismeréseként 2006-ban vehette át a Széchenyi-díjat.
    

Szabad Györgyöt az Országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia saját halottjának tekinti.
  

Temetéséről később intézkednek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713626410
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147292_auto_resized.jpg
hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147218_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szentkirályi Alexandrának ma rengetegen mondhatták el véleményüket Budapestről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713626410
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713626410
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713626410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713626410
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban