Aktuális

Feladta magát Nancy gyilkosa!

Bors

Létrehozva: 2015.07.02.

Feladta magát Kínában Nancy gyilkosa – erősítette meg a rendőrség. Egyes hírek szerint szabadon bocsátották a gyilkost, de semmi biztosat nem tudni.

A gyilkoság még május 2-án történt a budapesti Akácfa utcában. Feltételezhetően egy kínai férfi Jao Kao-peng ölte meg, ellene azóta nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A gyanú szerint a 32 éves férfi Kínában bujkált.

A Cink most arról számolt be, hoyg a férfi feladta magát Kínában. A portál szerint azonban az ázsiai ország hatóságai szabadon bocsátották.

A rendőrség ez utóbbit nem erősítette meg, de azt igen, hogy a férfi valóban feladta magát.

– Az eljárás során megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a bűncselekményt egy kínai állampolgár követte el, aki ellen - tekintettel arra, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján a bűncselekményt követően elhagyta Magyarországot - 2015. május 19-én európai és nemzetközi elfogatóparancs került kibocsátásra. Nemzetközi rendőri együttműködés keretében jutott tudomásunkra, hogy az elkövetéssel gyanúsítható férfi Kínában feladta magát. A kínai hatóságok felvették a kapcsolatot a magyar hatóságokkal. Tekintettel a folyamatban lévő eljárásra, bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni – írta BRFK.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132419_auto_resized.jpg
origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713260711
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133426_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szoboszlai első hegedűs, Klopp azonban zongoracipelőként számít rá Liverpoolban – légiós podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713260711
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában