Aktuális

Titokban akart ­­­árat emelni a Telenor

Barna L. Norbert

Létrehozva: 2015.07.01.

Nem bírta az esedékes áremelést elutasító ügyfélrohamot a Telenor. Hétfőn és kedden több százezren próbálkoztak hiába a telefonos és internetes ügyfélszolgálatnál.

Napok óta forrnak az indulatok a Telenor ügyfélszolgálatainál. Van, aki tegnap már negyedik napja próbálta hívni a céget, hogy jelezze: nem ért egyet a szerdától esedékes tarifaemeléssel.

A Telenor internetes felületére is alig lehetett belépni, a szerverek nem bírták az ügyfelek rohamát. Akadt, aki ott el tudta küldeni elutasító nyilatkozatát, a visszaigazoló e-mailt azonban már nem kapta meg. Aki személyesen akarta elutasítani a díjemelést, hosszú sorokkal, másfél-két órás várakozással szembesült. Az ügyfélszolgálatok munkatársai sem bírták a rohamot: napok óta nem tudnak visszahívni olyanokat, akik telefonon ezt az opciót kérték.

A Telenor három és fél millió ügyfelének többsége előzőleg SMS-t kapott arról, tegyen nyilatkozatot a díjemelésről. A szerencsésebbek már múlt szerdán, de volt, aki csak péntek délután.

– Telefonon képtelenség volt elérni őket, ezért jöttem személyesen. Hétfőn 11 órakor még negyvenkilencen álltak előttem, azt akkor már nem akartam kivárni. Reméltem, ma kevesebben lesznek, de már hetvenketten húztak előttem sorszámot – mondta a Borsnak feldúltan a Telenor egyik budapesti bevásárlóközpontban lévő üzleténél Mária.

Kétszer kellett sorba állnia: egyszer a személyes adatok miatt egy papírért, másodszor azért, hogy azt leadhassa, és elfogadják a nyilatkozatát.

– De mondja meg valaki, mégis kinek kell az én születési dátumom? Miért nem elég a telefonszám? – fakadt ki Mária visszaéléstől tartva.

– Nálam még az is lehet, eleve a drágább díjszabás lesz érvényben, mert csak nemrég jöttem a Telenorhoz. Egyelőre semmit sem tudok – mondta Ferenc. Mint mondta, csak a számláját akarta befizetni.

– Azt sem lehet. Nem szeretem az utalást, csak készpénzt használok. Kérdeztem, nem tudnám-e egy kollégával megoldani. Nem, arra is ügyfélszolgálatosok vannak, mondták – rázza a fejét.

– Valóban nem készültünk fel erre a rohamra – mondta a Borsnak Kutas István, a Telenor kommunikációs igazgatója.

– Mint amikor az M7-es egy nyári délutánon bedugul – érzékeltette a helyzetet. Gyorsított ügyintézést vezettek be: az ügyfeleknek elég volt az üzletekben leadni a nevüket, és több kollégát is küldtek az irodákba segíteni.

El­mondta, milliós nagyságrendben érinti a változás az ügyfeleket, ennek megfelelő volt a roham. A szóvivő elnézést kért a fennakadásért, korábbi áremeléseknél sem tapasztaltak ilyet. Jelezte: meghosszabbítják a nyilatkozattételi időszakot, de még nem tudja, mennyivel. Meg nem erősített hírek szerint a számlás ügyfeleknek július 8-ig.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711721424
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092394_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711721424
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711721424
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét