Nem nyugodhat családja mellett a baltás gyilkos

Balmazújváros
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 29. 05:10
A nejét és két fiát agyonverő balmazújvárosi Imrét az elhunyt feleség rokonai nem engedik az áldozatok közelébe temetni.
L. E.

M. Andrea rokonai ragaszkodtak ahhoz, hogy az édesanyától és fiaitól távol, máshova temessék a családját kiirtó apát.

– Szörnyű lett volna, ha ugyanoda temetik ezt a szörnyeteget, mint Andikáékat. Kevés olyan aranyos, helyes nőt ismertem, mint ő. Csodálatosan nevelte a gyerekeket, Leventét és Szabolcsot. A fiúk imádtak kézilabdázni, és jól is ment nekik. Andrea minden meccsükön ott volt, még idegenbe is elkísérte a csapatot. Az utóbbi napokban sokat beszélgettünk a barátokkal, és mostanra kezd összállni a kép. Utólag mindenki bevallja, furcsának tartotta Imrét, de a viselkedésének senki nem tulajdonított jelentőséget. Pedig az apró jelekből már lehetett volna arra következtetni, nincs minden rendben a fejében – mondta Andrea egyik volt osztálytársa.

Az Andreát jól ismerők közül többen is egybehangzóan állítják: Imre mindig mogorva, magába forduló volt, baráttal sem nagyon dicsekedhetett.

– Az az ember soha nem köszönt az utcán. Amikor kérdeztem tőle valamit, szűkszavúan válaszolt, és már ment is tovább. Azt beszélik, hogy féltékeny volt a feleségére. Állítólag az utcán is mindig azt nézte, hogy ki lehet Andika barátja. Ezen járatta az agyát egész nap. Pedig mindenki tudja, hogy a felesége soha rá sem nézett másra. Az igaz, hogy a férje eszelős féltékenysége annyira kikészítette, hogy egy idő után már csak a gyerekekre és az édesanyjára koncentrált. Úgy tudom, el is akarta hagyni Imrét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.