Celeb

Ruhabotrány volt Sarka Kata szépségversenyén

Sz. B.

Létrehozva: 2015.06.23.

A Magyarország Szépe versenyen le kellett cserélni a lányok színpadi ruháját, mert Léber Barbara kollekciója nem tetszett a szervezőknek.

Drámai jelenetek zajlottak Sarka Kata szépségversenyén. A színpadon ugyan nyoma sem volt pániknak és aggodalomnak, de a háttérben annál inkább, ugyanis egy hajszálon múlt a műsor sikere.

A tizenhat döntős lánynak a legjobb formáját kellett hoznia vasárnap este, nemcsak a személyiségüknek, a ruháiknak is tündökölniük kellett a kifutón, utóbbival azonban komoly gondok akadtak: nem voltak elég jók a műsorhoz.

A verseny szervezői Léber Barbarát kérték fel, tervezze meg a szépségek estélyi ruháit és a nemzeti viseletet. A magyar tervező munkái azonban csalódást okoztak a megrendelőnek.

– Huszonnégy órával a döntő előtt kellett két tour (bevonulás – a szerk.) ruháit egy az egyben lecserélni. Óriási kapkodás volt a színfalak mögött, azonnal cselekedni kellett. Léber Barbara az utolsó pillanatban hozta el a ruhákat, amelyek egyáltalán nem voltak a műsorba valók. Tatár Csilla öltözékét is le kellett cserélni – tudtuk meg informátorunktól.

A tervezőt is megkerestük, aki a telefonban hosszú hallgatás után csupán ennyit mondott:

– A verseny szervezőivel és stylistjával sok egyeztetés történt, de az idő rövidsége és a koncepció változása miatt végül nem egyeztek az elképzeléseink. A produkció remek volt, szép munka mindenki részéről.

Ennek ellenére az előzetes promóciókban elhangzott, hogy az ő ruháiban szerepelnek majd a versenyzők, sőt a divattervező a zsűriben is helyet kapott.

Sarka Kata, a verseny igazgatója kérdésünkre elmondta, csapata profi módon hidalta át a ruhák okozta fennakadást.

– Az egyik legjobb stylisttal, Kisprumik Ádámmal dolgozom évről évre, aki ezúttal is tökéletes munkát végzett. Az ő kompetenciája eldönteni, milyen ruhában léphetnek ki a lányok a kifutóra. Végül Benes Anita és Bélavári Zita gyönyörű ruháiban láthatták a nézők a döntősöket – nyilatkozta az ügyvezető.

– Kata felhívott, hogy segítségre lenne szüksége. Nem okozott problémát, hogy egy picit későn szólt, mert nagy a kollekció a menyasszonyi és az alkalmi ruhákból. A stylist érdeme, hogy végül minden a helyére került – tette hozzá Benes Anita.

A vezető stylist, Kisprumik Ádám válogatta a ruhákat.

– Ez szubjektív vélemény, de szerintem Barbara ruhái nem ütötték meg azt a mércét, amit ez a verseny megkövetel. Sajnos ezúttal nem sikerült jól a közös munka. 

Idén is barna lány nyert

Kiss Daniellát választotta vasárnap este Magyarország legszebb lányának 2015-ben a Miss World Hungary zsűrije.
A huszonegy éves lányt az egyik legnagyobb esélyesként tartották számon még a riválisai is, miután a felkészítőtáborban – a tavalyi győzteshez hasonlóan – megnyerte a Miss Beauty Face versenyt, amely a legszebb mosolyú hölgy címéért folyt.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090252_auto_resized.png
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698011
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698011
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698011
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel