Celeb

Maga jelentette meg aktképeit VV Éva

Bors

Létrehozva: 2015.06.22.

Erotikus aktfotókat tetetett közzé magáról VV Baukó Éva. Állítólag ezekkel a képekkel zsarolta egy ismerőse.

Baukó Éva a napokban azt írta a Facebookon, hogy egy férfi, akit korábban nagyon szeretett és támogatott is, zsarolni kezdte, hogy eladja a sajtónak a róla készült és birtokában lévő aktfotókat.

Hogy ez egy ügyesen felépített médiamegjelenés-e, nem tudni, mindenesetre – hogy, hogy nem – a Blikkhez el is jutottak a meztelen képek. Mire VV Éva – idézzük – okosan úgy döntött, nem várja meg, hogy valaki visszaéljen a személyiségi jogaival, s az ő tudta nélkül felbukkanjanak valahol az ominózus fotók, ezért elébe ment a dolgoknak, mondván, nincs takargatnivalója.

– Az eszem megáll, hogy milyen alakok vannak! Tudom, ki a zsarolóm, de nem hagyom magam, rajtam nem fog pénzt keresni. (...) Nincs szégyellnivalóm. Ezért döntöttem úgy, beelőzve azt a mocskos zsarolót, hogy én mutatom meg a képeimet! – nyilatkozta a lapnak Éva, amely így aztán közli is a fotókat.

Hogy a szerkesztőség fizetett-e Évának a képek megjelentetéséért, arról nem szól a cikk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715065511
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194852_auto_resized.png
metropol.hu

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195447_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715065511
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195493_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Rekordfogyás! 53 kilót adott le Dóri ennek a módszernek köszönhetően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195639_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Elválnak az útjaink” – újabb sztárpár jelentette be: vége, nincs tovább

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715065511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715065511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715065511
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője