Aktuális

Börtön fenyegeti Oszter Sándort

M. S.

Létrehozva: 2015.06.19.

Tizenhat hónappal a baleset után az ügyészség bizonyítottnak látja az ittas vezetést. Rossz esetben ezért két évre lecsukhatják.

Hiába tagad Oszter Sándor, a hatóságokat nem hatotta meg a színművész védekezése. Dr. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője tegnap megkeresésünkre közölte: „a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt a napokban vádat emelt O. Sándorral szemben”. A kerületi ügyészség a vádiratot a Budai Központi Kerületi Bírósághoz nyújtotta be.

Oszter nagy bajban van, hiszen a törvény így rendelkezik: aki ittas állapotban vasúti vagy légi járművet, gépi meghajtású úszólétesítményt vagy közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton gépi meghajtású járművet vezet, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A legrosszabb esetben tehát az is előfordulhat, hogy a színész letöltendő elzárást kap, igaz, a gyakorlat azt mutatja, hogy pénzbírsággal és jogosítványbevonással megússzák az ittasan vezetők.

Mint arról korábban a Bors beszámolt: a színész ellen indított nyomozás igen hosszúra nyúlt, 15 hónapnyi vizsgálat után született meg a vádemelési javaslat. A vád szerint Oszter 2014. február 11-én ittasan vezette autóját, s megrongálta a fővárosi MOM bevásárlóközpont mélygarázsának bejáróját. A színész azzal védekezett, hogy azt követően fogyasztott alkoholt, hogy leállította a gépjárművét, és felment az üzletházba. Korábbi sajtóhírek szerint Oszter súlyosan ittas állapotban vezetett, 2,17 ezreléknyi alkoholt találtak a vérében, ami 8–10 felesnyi töménynek felel meg.

Oszter tavaly augusztusban a Borsnak érdekes nyilatkozatot tett a kiszivárgott véralkohol- vizsgálatról.

– A rendőrség keresi a tettest, aki ellopta a jegyzőkönyvet – jelentette ki a színész, aki arra utalt, hogy a média előbb értesült a vérvizsgálat eredményéről, mint ő maga. A művész azt állította, nem vezetett.

– Csak a telefonomat kerestem az anyósülés mellett abban az órában, mikor az eset történt – magyarázta Oszter.

– Nem véletlen, hogy vállaltam a rendőrségi eljárást, hiszen én tiszta voltam, s ráadásul, mikor bevezettek a rendőrkapitányságra, lenyomtam ott a helyszínen ötven fekvőtámaszt édesapám emlékére, akit ötvenhatban ugyanoda zártak be. Nem hiszem, hogy ittas ember képes lett volna erre – szögezte le a színész.

Ha a bíróság elítéli őt az ittas vezetés miatt, valószínűleg csak évek múlva szerezhet új jogsit. Újra kell vizsgáznia, és részt kell vennie egy úgynevezett elterelésen, ahol az ittas gépjárművezetés veszélyeiről kell értekeznie szakemberekkel. 

Saunders: súlyos testi sértés a vád

Lezárult a kiegészítő nyomozás, már „csak” súlyos testi sértés miatt tett vádemelési javaslatot Kállay-Saunders András ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya. Korábban életveszély okozásával vádolták. Ügy­védje, dr. Magyar György szerint mindegy, mi a minősítés, védence ártatlan, mert jogos védelmi helyzetben cselekedett. Mint ismert, Saunders és egy barátja 2013. május 19-én hajnalban, a Hajógyári-szigeten keveredett nézeteltérésbe egy testvérpárral. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714955711
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181751_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez igen! Marsi Anikó a saját kezével újítja fel a házát - Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714955711
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187396_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183918_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a bűvész, aki egy tízmilliós autót nyert a Zsákbamacska adásában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák