Aktuális

A támadó barátaitól fél a pécsi színésznő

F. G.

Létrehozva: 2015.06.13.

A támadó egyáltalán nem bánta meg tettét, nem is sajnálja áldozatát.

T. Istvánt egy hónap előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Járásbíróság, mert tartani lehet a szökésétől és a tanúk befolyásolásától. Miként a Bors megírta a férfi hétfőn, hajnali három óra előtt megtámadta Pécsett a Köztársaság téren a hazafelé tartó színésznőt. Fojtogatta és táskáját elvette tőle. A baranyai megyeszékhelyen az a hír is járta, hogy a támadás szexuális célból történt, ezt az információt a rendőrség nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

A férfi nem tett vallomást, és nem akar együttműködni a nyomozó hatósággal – tudta meg a Bors. A támadó egyáltalán nem bánta meg tettét, nem is sajnálja áldozatát. 

Az ügyet információnk szerint a Baranya Megyei Rendőrkapitányság vette át, annak ellenére, hogy a rablás és a szexuális erőszak is a városi kapitányság hatáskörébe tartozna.

Kulcsár Viktória nem akart nyilatkozni, de néhány dolgot elárult lapunk kérdésére.

– Nem igaz, hogy kihívó ruha volt rajtam a támadáskor, és alkoholos állapotban sem voltam. Az igaz, hogy egy vendéglátó ipari egységben voltunk, amikor ahonnan egyedül hazasétáltam, de úgy gondolom, hogy a viselkedésem nem volt kihívó – monda a Borsnak a színésznő, aki azért sem akart adni fotós interjút, mert attól fél, hogy a támadó barátai felismerik és megtámadják.

– Azon gondol okom, hogy elhagyom a várost, mert mos nem érzem magam biztonságban– mondta.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól