Celeb

Az életével játszik Bálint gazda

D. Á.

Létrehozva: 2015.06.12.

Az utóbbi hetekben többször is kórházban feküdt az ország kertésze. Túlhajtotta magát Bálint gazda, 90 évesen is egyfolytában dolgozik.

Bálint gazda nem ismer lehetetlent, ahogyan azt sem tudja, mi az a nyugdíjasélet. 95 éves létére ugyanúgy dolgozik, cikkeket ír, előadásokat tart és tanácsokat osztogat, mint fiatalabb korában. Hiába figyelmeztették korábban az orvosok, szóltak, hogy baj lesz, ha nem lassít a tempón, nem hallgatott rájuk. Meg lett a következménye. És még mindig fittyet hány az utasításokra...

– Igen, agyonhajszoltam magam. Az utóbbi időben összejöttek a dolgok. Elkezdtem szédülni, aztán egyik reggel a lakásban elestem. Nagyon összetörtem magam. Bevittek a kórházba, egy hétig tartottak bent. Infúziókat és szidalmakat kaptam, hogy egy vénember ne dolgozzon ennyit – árulta el nevetve Bálint gazda, aki két napja még szintén egy klinikán feküdt.

– Egy hetet voltam otthon, aztán megint előjöttek a gondok, a szédülés és a fájdalmak. Ekkor ugyancsak elviseltem a szemrehányásokat, amikor a kórházba bevittek. Tisztelem az orvosokat és az ápolókat, hálás vagyok nekik. Kivizsgáltak, de nem találtak semmi komolyat. Az én erőszakoskodásomra engedtek ki egy hét után. Azért más ám itthon a teraszon egy 50 éves fűzfa fotelban üldögélni, és a feleségem társaságát élvezni, mint ott bent feküdni. Noha arra jó volt a hosszas ottlét, hogy legalább volt időm megvizsgálni a kórház kertjét. Igencsak ráférne egy kis tatarozás a növényekre! Nem is kéne nagy anyagi ráfordítás, elég egy kertész, aki megmetszi amit kell, és rendbe teszi a parkot. A betegek is gyorsabban gyógyulnának! – fejtegette az örökifjú kertészmérnök Bálint gazda, aki ígéretet tett a doktoroknak.

– Tudom, tisztában vagyok azzal, hogy az én koromban nem ezt az életet kéne élnem. De ez tart fiatalon! Az orvosok utasítottak arra, hogy nyugdíjaséletet éljek, és változtassak az életformámon. Remélem, sikerül – mondta el Gyuri bácsi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146975_auto_resized.jpg
origo.hu

Figyelmeztetést adott ki a SPAR, visszahívtak egy kedvelt élelmiszert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713625512
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146482_auto_resized.jpg
life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145581_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713625512
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713625512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713625512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713625512
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?