Celeb

Puzsért kicsinálja, hogy sittre kerülhet Hajdú Péter miatt

O. Zs., kbv

Létrehozva: 2015.06.11.

Puzsér Róbert már fél lábbal a börtön kapujában sem gondolja úgy, hogy bocsánatot kellene kérnie az őt beperelő Hajdú Pétertől. Továbbra is úgy véli, a tévés tevékenysége káros.

Remeg és sír a rá váró következményektől Puzsér Róbert, de hiába kész bocsánatot kérni Hajdú Pétertől, ha az a feltételeit nem fogadja el. A megmondóember ellen Hajdú kilenc bírósági eljárást folytat, polgári és büntetőpereket egyaránt. Az RTL II új sorozata, a Szelfi ismét ráirányította a figyelmet háborújukra, ami évek óta tart, és Puzsér lesittelésével végződhet. A kritikus mégsem hajlandó megváltoztatni a véleményét a Frizbi műsorvezetőjéről. Hajdú egyébként akkor keményített be, amikor a kritikus azzal vádolta, hogy ő és a felesége kiárusítják gyermekeik intimitását.

– Hajdú Péter lelkiismeretlenül, civilizációromboló módon szórakoztatja a tömegeket. Emberi szenvedésnek, nyomorúságnak, halálnak, fogyatékosságnak, gyásznak nincsen helye egy late night show-ban – kezdte Puzsér, akit az adás és a per újabb fordulója után kerestünk meg, és akinek még mindig az a meggyőződése, hogy semmin nem változtatna az, ha bocsánatot kérne Hajdútól.

– Egyetlen feltétellel bármikor hajlandó vagyok bocsánatot kérni, és megígérni, hogy az életemben többé nem írom le és nem mondom ki sehol Hajdú nevét nyilvánosan. Tegyen ígéretet, hogy a jövőben betegséggel, gyásszal, halállal, fogyatékkal nem szórakoztat. Ezt már több ízben felajánlottam neki a bíróság előtt, Hajdú Péter azonban azt mondta, hogy ha valamelyik csatornánál én leszek a főnöke, akkor határozhatok meg tartalmi feltételeket a műsorára vonatkozóan – árulta el Puzsér Róbert hozzátéve, hogy egyelőre nem tervezi Hajdú Péter visszaperelését, az ugyanis elveivel ellentétes volna. Holott simán ellenperelhetne, hiszen Hajdú is számos bántó kifejezéssel illette őt.

Puzsér elmondta, hogy felőrli idegrendszerét, hogy börtönbe kerülhet, a polgári perek elvesztése nyomán pedig súlyos milliókra büntethetik.

– Rohadtul megvisel. Ez egy folyamatosan lebegő Damoklesz kardja a fejem fölött. Állandó szorongást jelent a számomra, hogy a bíróságon kering egy csomó akta az én állítólagos bűneimről, amelyeket a nyelvemmel követtem el, és amelyekért Hajdú bármikor lecsukathat, ellehetetleníthet, vagy kisemmizhet. Fogalmam sincs, mi lesz velem. Két büntetőügyem most került másodfokra, de sejtelmem sincs, hogy mi lesz a perek kimenetele – vallotta be Puzsér, akinek a saját lelki egyensúlya helyrerántására tett kísérleteit a műsorban bárki nyomon követheti.

Meg akartuk kérdezni Hajdút arról, valóban börtönbe akarja-e juttatni Puzsért, és mit szól ahhoz, hogy a konkurens csatorna új műsorában ő a téma, de többszöri próbálkozásunkra sem sikerült elérnünk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141533_auto_resized.jpg
origo.hu

Bayer Magyar Péternek: Kussolj és ne hazudozz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713506709
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713506709
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713506709
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713506709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók