Celeb

Egy lakó szerint fehérnemű nélkül dajdajozott az X-Faktoros

Bors

Létrehozva: 2015.06.09.

Krasznai Tünde egy szál lenge nyári ruhában – alatta fehérnemű nélkül – dajdajozott néhány másik lakóval a társasház udvarán, ahol lakik – írja a Blikk az egyik szomszédra hivatkozva.

Krasznai egy hetedik kerületi társasházban lakik a harmadikon. A földszinten él egy roma család: gitároztak, az énekesnő pedig lement hozzájuk mulatozni, és kiabált, mert az a szemtanú szerint éneknek nem igazán volt nevezhető. A fotókat is készítő szomszéd azt mondta: már nem volt szomjas a volt X-Faktoros, és már nem először csinálta ezt, máskor is randalírozott, amikor ivott. Ilyenkor soha nem kötekedik, csak énekel és kiabál, például, hogy kenyérre sincs pénze. Ezúttal pedig nem volt rajta fehérnemű sem.

Krasznai elismerte, hogy a társasház udvarán énekelt, de azt tagadja, hogy ittas lett volna. „Az ember próbál jó fej lenni, és ismert emberként is rendesen hozzáállni mindenkihez, de sajnos mindig van olyan, aki megpróbál előnyt kovácsolni abból, ha ilyesmit tapasztal. (...) Egyébként én már egyáltalán nem iszom alkoholt. Ez fontos! És elhiheti, hogy bugyi is volt rajtam, amikor örömködtem” – nyilatkozta egyebek közt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135836_auto_resized.jpg
origo.hu

Ukrajna beismerte: elkerülhetetlen a totális összeomlás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713292810
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134369_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713292810
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135600_auto_resized.jpg
travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZhURTMsf4D0fQ_dDqCpNUjCb0P_OMJz-4tCsANwUAGg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M3YzEwNGVmZjRlYjQ2ODE5ZDFjMDQyZmU0NjRkY2Zl.jpg
Tünemény

„Végre eljött ez a pillanat, hogy a karunkban tarthatjuk a legkisebb fiunkat” – Szegedi Fecsóék megmutatták gyönyörű kisbabájukat – fotó