Ismét egy meztelen nő szaladgált Budapesten! – 18+ fotó

PUBLIKÁLÁS: 2015. június 04. 12:02
Két hete még másfél órát utazgatott a fővárosban anyaszült meztelenül egy nő, ma pedig lett egy újabb követője. Csütörtök délelőtt a Rákóczi téren láttak egy pucér hölgyet, akit azóta a mentők kórházba szállítottak.
b. l. n.

Újra egy pucér nő mászkált fényes nappal Budapest utcáin. Ahogy a május 20-án Csepeltől a Nyugati aluljárójáig meztelenkedő nő tettének oka sem derült ki, egyelőre senki sem tudja, hogy ez a hölgy éppen mit csinált a városban ádámkosztümben. A mostani fotót is a Facebook-ra töltötték fel.

A nőt többen is látták, de a mentőket a rendőrök értesítették. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az Origóval közölte, hogy a fiatal nőt még csütörtök délelőtt kórházba szállították.

„Elődjét” először reggel 8 körül látták a H7-es HÉV Szent Imre téri megállójában, majd később halál nyugodtan pattant fel a 4-6-os villamospótlóre. A Nyugati aluljáróban már kisebb tömeg vette körül. A Westendben kapcsolták le a rendőrök, és átadták a mentőknek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.