Celeb

A szívével műtötték Klapka Györgyöt

BM

Létrehozva: 2015.06.04.

Szerdán megműtötték Klapka Györgyöt – értesült a Bors. A mostanában sokat betegeskedő üzletember szívproblémái miatt került újra kórházba.

Szerdán csak a feleségét és a titkárnőjét sikerült elérnünk: mindkettőjük megerősítette, hogy a 86 éves Klapka kórházban van.

– Reggel volt a műtét, szívritmusszabályzót ültettek a testébe. A be­avatkozást altatás nélkül végezték, szerencsére minden rendben – mondta az üzletember titkárnője. Klapka felesége nem szeretett volna nyilatkozni.

Mint arról korábban lehetett tudni, a vállalkozóhoz az elmúlt hónapokban kétszer is mentőt kellett hívni. Mellkasi fájdalmakkal, szívinfarktus gyanújával vizsgálták, de nem törődve az orvosi utasítással, a második alkalommal megtagadta, hogy kórházba vigyék. Ráadásul alig pihent, továbbra is dolgozott. Később pedig kiderült: nemcsak lábon hordott ki egy tüdőgyulladást, a szívével is problémák vannak, és pacemakerre van szüksége. Egy ilyen műtét 20–30 percig, de akár másfél óráig is tarthat.

– Ha minden jól alakul, estére kijöhet a kórházból – tájékoztatta a Borsot szerda délután Klapka titkárnője.

Az üzletember két hónapja a Borsnak így fogalmazott: – Az élet olyan, mint egy óriáskerék, amely megállás nélkül megy, hiába reménykedünk abban, hogy egyszer fent megáll. Ha valami megszületik, el is múlik, hogy aztán szülessen valami új. Tavaly ültettem száznegyven diófát, a diósom tovább fog élni, a ku­tyáim tovább fognak ugatni. Egyébként úgy tervezem, kétszáz évig élek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139464_auto_resized.jpg
origo.hu

A Fradi játékosának nagy pofon volt, hogy kimaradt Marco Rossi csapatából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713413709
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137205_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713413709
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713413709
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713413709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713413709
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről