Aktuális

Nem kell nekik a bánya – akár tüntetni is készek

Szabó Sándor

Létrehozva: 2015.05.30.

Értetlenül áll három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei falu, Teresztenye, Szőlősardó és Égerszög egy lignitbánya tervezett megnyitása előtt.

A kitermelés a három falu vezetése szerint gazdaságtalannak ígérkezik, elenyésző mennyiségű szenet hoznának felszínre, ráadásul a munkálatok óriási károkat okoznának a természetvédelmi területekben, amelyek élhetetlenné válnának, hiszen a három falu üdülőtelepülés jellegű. A bányanyitással a falvak sorsa megpecsételődne, elvégre ki akar egy külszíni bánya szomszédságában pihenni, s állandóan port szívni? – érvelnek.

A falvak útjai nem alkalmasak nehéz járművek közlekedésére sem, s félnek, hogy évszázados épületeik, műemlékeik is sérülnének a tervezett forgalom káros hatásai miatt. Márpedig nyílt színi bányászat mégis lehet, hiszen évekkel ezelőtt a Teresztenye–Szőlősardó–Égerszög háromszögben 25 hektárnyi területet 
vásárolt egy miskolci vállalkozó, aki Sajókápolnán már bányanyitási engedélyekkel rendelkezik.

A földtulajdonos nem az első a környéken, aki bányát nyitna. 1995 óta másik három pénzember is szemet vetett e területekre. Azzal kecsegtették a településeket, hogy milyen nagy bevételük lenne az iparűzési adóból, a bányászat munkahelyeket teremtene, és egy halastó is maradna a bánya után. Csakhogy az iparűzési adó egy elnéptelenedett településen nem segít, a leendő munkahelyekre nincs szakképzett munkaerő a környéken, halastavuk pedig már van.

A tulajdonos közel áll terve véghezviteléhez annak ellenére, hogy a közelben nagyobb szénmennyiség van Komjátii és Szendrő környékén. S hogy mit tehet ez ellen a veszélyeztetett három település? Mivel az Aggteleki Nemzeti Parkhoz tartoznak, rengeteg védett állat és növény található a környéken, ezért a Greenpeece is hallatja majd szavát, és a lakók sem riadnak vissza egy tüntetéstől.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711618511
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711618511
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090295_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rajongói segítségét kéri Széchenyi István ükunokája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711618511
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska