Aktuális

Autista gyerekeket tesz utcára a katolikus iskola

Vtr

Létrehozva: 2015.05.30.

Beteg gyerekeket megtiporni nem éppen keresztényi cselekedet – gondolná az ember. Egy katolikus iskola viszont épp ezt teszi: utcára rak autista diákokat.

Kétségbeesetten keresi a legkisebb megrázkódtatással járó megoldást László Zoltán, akinek autista gyermeke a Kolping Általános Iskola és Gimnázium Csillag csoportjába jár. A tanév végén a speciális csoportot megszüntetik.

– Gyerekek sorsát teszik tönkre. Borzalmas, ami történik – kesereg Zoltán.

A Csillag csoport egyedülálló kezdeményezés. A katolikus iskolába ép és autista gyerekek egyaránt járnak. Vannak, akiket integrálni lehetett, ám a nehezebben kezelhető autistákkal a Csillag csoportban foglalkoznak. A Kolping sokat ad az egészséges srácoknak is. Autista társaik közelsége nyitottabbá teszi őket. Jelenleg csupán négy-öt gyerek tagja a Csillag csoportnak, ám nem a kis létszám miatt szüntetik meg. A hivatalos indoklás szerint a fenntartónak nincs elég pénze, nincs megfelelő képzettségű szakembere, és már a jogszabályi feltételek sem adottak. A szülők szerint mindez csak kifogás.

– Felvetettük, hogy a szülőkkel megpróbáljuk előteremteni a szükséges pénzt. De ez elől is elzárkóztak. Az sem igaz, hogy nincs megfelelő tanár – nyilatkozta Zoltán. Az egyébként is nehéz sorsú családok még nehezebb időszak elé néznek. A gyerekeik fejlődését, mindannyiuk életét teszik tönkre.

A Bors szerette volna megkérdezni Debreczeni Zsolt igazgatót, hogyan jutottak el odáig, hogy a legkiszolgáltatottabbakat teszik lapátra. Nem volt hajlandó nyilatkozni. Miként a püspöki kar titkára, Mohos Gábor sem felelt arra a kérdésre, mégis hogyan egyeztethető össze a katolikus értékrenddel, a krisztusi szeretettel az autisták kiebrudalása? Mindketten az iskolát fenntartó Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezethez (Koszisz) irányítottak. Ott Pintérné Bretus Éva oktatási referenstől megtudtuk, hogy a csoport működtetése évi tízmillió forintot emészt fel, tényleg nincs gyógypedagógus, igaz, utóbb kiderült, hogy ez nem is előírás. Pintérné elmondta, habár nem szakértője az autizmusnak,
úgy látja, hogy a speciális kezelést igénylő gyerekeknek speciális intézményben a helyük. Őszi Tamásné, az Autizmus Alapítvány igazgatója szerint ez tévedés:

– Az autista emberek nehezen viselik a környezetváltozást, a legkisebb újdonságtól szertefoszlik a biztonságérzetük. Az autizmus kezelésének egyik legjobb módja, ahogyan azt a Kolpingban tették. Eddig...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól