Aktuális

Öt gyerek, akik úgy néznek ki, mint az ördög - fotók

Bors

Létrehozva: 2015.05.29.

Van olyan, akinek eleve olyan arcot adott volna a sors, mintha az Ómen című horrorfilm főszereplője lenne, de olyan is, akiből a szülei csináltak valamilyen - számunkra megmagyarázhatatlan - okból ország-világ előtt hülyét.

Ön szerint mi baja van az alábbi képen látható kislánynak? Szerintünk ilyen csúnyán nem lehet nézni pusztán azért, mert a többiek kitúrták a homokozóból, vagy anyu szólt, hogy ideje hazamenni lefeküdni. Ördögi. 

Soha nem értettük, szülők miért csinálnak cirkuszi látványosságot a saját gyerekeikből, akik ráadásul még csak ellenkezni sem tudnak nagyon. Biztos felhőtlen móka volt kifesteni szegény kisfiút, de vajon ő is örül neki, hogy vele van tele az internet?

Ezt a kisfiút meg egyszerűen csak rossz pillanatban kapták le? Hogy lehet evés közben ilyen sátáni arcot vágni?

Az alábbi képen szerintünk több dolog sem stimmel, de az biztos, hogy ha egy anya olyan szemöldököt csinál újszülöttjének, mint amilyen a sajátja, ott akad némi probléma a gyereknevelésről alkotott képről. 

Ehhez meg nem is kell kommentár. Nem hinnénk, hogy valaki ilyen fiatalon Addams Family rajongó, meg azt sem, hogy Halloweenkor a gyereknek kell a legijesztőbbnek lennie. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711658119
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711658119
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711658119
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei