Test és lélek

Gyakran fáj a hasa? Ezt kell tudni a Crohn-betegségről és a krónikus bélgyulladásról

Bors

Létrehozva: 2015.05.29.

Tízezreket érint a krónikus bélgyulladás, és rontja jelentősen életminőségüket. A ˝gonosz˝ betegség azonban nemcsak kellemetlen, szem- és ízületi problémákat vagy akár rákot is okozhat.

– A krónikus bélgyulladások gonosz betegségek is lehetnek, de megfelelő kezeléssel kordában lehet tartani őket – jellemezte az egyre gyakoribb, egyes adatok szerint Európában körülbelül hárommillió, hazánkban a becslések alapján 40-50 ezer, Szegeden és környékén 1,5-2 ezer embert kínzó betegségeket dr. Molnár Tamás professzor.

Az I. Sz. Belgyógyászati Klinika szakorvosa, a gasztroenterológia diszciplína klinikai vezetője elmondta: ebbe a „betegségcsoportba" tartozik a Crohn-betegség és a fekélyes vastagbélgyulladás, amelyek a fiatal, 15–30 év közötti felnőtteknél a leggyakoribbak. Előbbi a teljes tápcsatornát érintheti, míg utóbbi a vég- és a vastagbelet fenyegeti, mindkettő fekélyképződéssel jár.

Mi a különbség bélgyulladás és a Crohn között?

Krónikus bélgyulladásnál gyakran jár a beteg a vécére, de nem feltétlenül van széklete, a sürgős ingereket – amelyeket hasi görcsök előzhetnek meg – nyákos vér ürítése kísérheti. A Crohn-betegség ezzel szemben hasmenéssel, erős hasi fájdalommal és akár hányással, fogyással jár, a végbél körül sipolyok alakulhatnak ki. Mindkettőnél jelentősen romlik az életminőség, ahogy a kedélyállapot is.

– A saját bélflórája ellen indít be egy téves, védekező reakciót a szervezet krónikus bélgyulladásoknál, ez váltja ki a gyulladást. Egyik betegség pontos oka sem ismert, de a genetikai fogékonyság, a stressz és a pszichés behatások szerepet játszanak kialakulásukban. A nyugati civilizáció betegségei, így a rohanó életmód, a gyorséttermi ételek fogyasztása, az ételadalékok is okozhatják – magyarázta a szakorvos.

Szövődményei is lehetnek

Nemcsak kellemetlen, veszélyes betegség is lehet a Crohn-betegség és a vastagbélgyulladás. Mindkettő súlyos szövődményekkel járhat, az ízületeket, a bőrt és a szemet is megbetegítheti, amellett, hogy fokozza a bélrák veszélyét. Súlyos esetben akár az egész vastagbél vagy egy bélszakasz eltávolítására is szükség lehet, a hasban és a végbél körül sipolyok és tályogok is kialakulhatnak, de megfelelő gyógyszeres kezeléssel akár éveken keresztül tünetmentessé is válhat a beteg.

– De kevés a megelőzéshez, ha egészséges életmódot folytatunk, megfelelően táplálkozunk. Nem a túlevéstől vagy az alkoholfogyasztástól alakulnak ki a krónikus bélgyulladások, bár tény, hogy ronthatnak a helyzeten. A dohányzás is kapcsolódik hozzájuk: a fekélyes vastagbélbetegségek elkerülik a füstölgőket, ám a Crohn-betegség lefolyását egyértelműen rontja a cigaretta – hívta fel a figyelmünket egy furcsaságra Molnár Tamás, és hozzátette: a probiotikumokra nem lehet csodaszerként tekinteni ebben az esetben, ám javíthatják a beteg komfortérzetét. A legfontosabb, hogy a beteg időben, a tünetek megjelenését követően azonnal szakorvoshoz forduljon, majd betartsa az előírt diétát és a gyógyszeres kezelést.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635314
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090844_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635314
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090932_auto_resized.jpg
travelo.hu

Űrfotó - Hazánkban a Balatonról készített elsőként képeket a magyar műhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp