Celeb

Vajna Timi szextitkait árulja Damu Roland

GYLF

Létrehozva: 2015.05.28.

Pornófilmbe illő mondatokkal tarkított szexélményeiről is ír Damu Roland most megjelenő könyvében Palácsik (most Vajna) Tímea kapcsán. Ráfizethet.

Látszólag nem ta­nult a hibáiból, és újra az oroszlán bajuszát húzogatja Damu Roland! A Tímea bántalmazása és megerőszakolása miatt négy és fél év börtönre ítélt színész a napokban adja ki életrajzi könyvét, amelyben kíméletlen dolgokat ír egykori párjáról.

A Bors megtudta: Andy Vajna megbízta jogászait, hogy az utolsó vessző­ig nyálazzák át a kötetet. Az esetleges jogsértések miatt azonnal perre mennek a Damu-könyv kapcsán.

Erre van is esély, hiszen a könyvben Damu kiteregeti egykori barátnője magánéletét, beszámol arról, hol és hogyan ismerkedett meg vele, mesél a ráckevei hotelben történt állítólagos vitájukról, amely során – Damu szerint – Timi megcsúszott a fürdőszobában, és be­ütötte a fejét.

Arról is ír, hogy a lány számos alkalommal napokra el­tűnt, és szerinte külföldi kiruccanásaira csak ritkán tudott érthető magyarázattal szolgálni. Megemlékezik arról az éjszakáról is, amelyen a bíróság megállapítása szerint megerőszakolta Tímeát, részletesen beszámol az azt megelőző együttlétről, és felidézi az obszcén szavakat, amelyek szerinte elhagyták a lány száját.

Vajna Tímeától szerdán nem sikerült megtudnunk, mit szól mindehhez, de egy független ügyvéd elmondta a lehetséges jogi következményeket.

– Ha a könyvben a jó hírnevéhez fűződő személyiségi jogait sértő mondatok, tényállítások szerepelnek, Tímea polgári pert in­díthat. Ha a becsülete csorbítására sértő kijelentéseket, híreszteléseket vagy rágalmakat tartalmaz, akár büntetőeljárást is kezdeményezhet, erre harminc napja van. Jó hírnév megsértése esetén pedig öt év áll a rendelkezésére, hogy jogi útra terelje az ügyet. Ilyenkor nemcsak milliós kártérítést ítélhetnek meg, de betilthatják a jogsértést, akár a könyv forgalmazását is – mondta dr. Zamecsnik Péter ügyvéd, aki a Bors kérdésére hozzátette: akár újabb börtönbüntetés is fenyegetheti a feltételesen szabadlábra helyezett Damut.

– Ha szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, akár vissza is kerülhet a börtönbe, de ilyen bűncselekményekért a bírói gyakorlat szerint ritkán adnak letöltendőt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146966_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713613211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713613211
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó