Celeb

Gönczi az újságból tudta meg, hogy Tatár Csilla terhes

Bors

Létrehozva: 2015.05.28.

Egy válás akkor sem könnyű, ha mindkét fél egyformán akarja. Talán igaz ez sok olvasónkra, de nem Tatár Csillára és Gönczi Gáborra. A válásuk kimondása után pár nappal már arról beszélnek, hogy életük szerelmét találták meg egymástól függetlenül két új partnerben.

Gönczi Gábor a Story magazinnak adott exkluzív interjút, ugyanis megelégelte, hogy folyamatosan olyan hírek jelennek meg róla, amik nem igazak. Gönczi az interjúban (nem túl elegánsan ugyan, de) élete legszebb és legpozitívabb fordulataként beszél a válásáról, de rögtön hozzá is teszi, hogy csak a legjobbakat kívánja volt feleségének, Tatár Csillának.

Szavaiból az is kiderül: Csilla döntött, ő tett pontot házasságuk végére, a műsorvezető exférj mégsem neheztel ezért a nőre, hiszen ő is érezte, hogy ez a kapcsolat már halott. Ezért amikor Csilla elköltözött otthonról, már nem is próbálta meg helyrehozni házasságukat, abban a pillanatban ért véget számára, amikor Csilla összecsomagolva kilépett az ajtón. Persze, azért nem ment ez fájdalommentesen.

– Nem lehet sérülés nélkül megúszni azt, hogy csütörtökről péntekre hirtelen vége szakad az addigi életednek. (...) Végső soron megérte ez az óriási változás – mondta Gönczi, aki ugyan nagyon örül exneje kisbabájának, de ő is csak az újságokból tudta meg. Bár két nappal korábban a bíróságon találkoztak, ő bizony észre sem vette, hogy Csilla várandós. Nem neheztel Csillára ezért, hiszen úgy gondolja, nehéz lett volna neki személyesen elmondani a hírt.

– Nyilván meglepetésként hatott, de nem ért váratlanul – fogalmazott Gábor, aki szerint az ő házasságukat egy gyerek nem mentette volna meg. A műsorvezető azt is elárulta, új párjával, Ildikóval köztük is felvetődött a gyerekvállalás, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is a gondolat. Egyelőre még egymás társaságát szeretnék élvezni.

Ildikó egyébként pszichológus, akivel még akkor ismerkedtek meg, amikor Gönczi házasságban élt, de az már romokban hevert. Ildi eleinte nem hitt a széptevőnek, aztán beadta a derekát, a férfi pedig ma már úgy beszél a nőről, mint a lelke másik fele.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713562810
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713562810
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713562810
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713562810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt